1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az amerikai hatóságok továbbra sem árulták el, hogy halt meg a magyar alvállalkozó Irakban, akit vélhetően egy amerikai katona lőtt le. A férfi holttestét már hazaszállították
Hazaszállították szombatra virradóra annak a nagyradai férfinak a holttestét, akit két hete egy amerikai katona lőtt le Irakban - tájékoztatta Nagyrada körjegyzője az MTI-t.

László Árpád a családtól származó információ alapján úgy tudja, hogy az elhunytat egyelőre nem egykori lakóhelyére, hanem Nagykanizsára vitték. Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője szombaton az MTI-nek azt mondta: az Egyesült Államok hatóságaitól továbbra sem kaptak hivatalos tájékoztatást arról, miként halt meg a magyar férfi, aki gépkocsi-vezetőként dolgozott Irakban. A Külügyminisztérium már többször sürgette, hogy az Egyesült Államok soron kívül, hivatalosan is erősítse meg a hírt, miszerint az egyik iraki amerikai támaszponton életét vesztette egy magyar állampolgár.

Az emlékeztető, amelyet Bogdán Tibor halála ügyében a konzuli főosztály vezetője kedden adott át a budapesti amerikai nagykövetség vezető konzuljának, sürgette a halálhír megerősítését, továbbá azt, hogy a washingtoni kormányzat adjon részletes tájékoztatást a körülményekről - írta akkori közleményében Szelestey Lajos. Az átadott emlékeztető összhangban áll azzal a szóbeli jegyzékkel, amelyet az ammani magyar nagykövetség korábban az ottani amerikai képviseletnek juttatott el.

A nagyradai Bogdán Tibort, aki teherautó-vezetőként a TOIFOR alkalmazásában állt, március 26-án fejbe lőtték Tádzsiban, Bagdad külvárosában, az amerikai támaszponton. Mint Held Andrea, a férfit foglalkoztató TOIFOR Csoport marketingvezetője hétfőn az MTI-nek elmondta, a férfit munkavégzés közben, a táborban érte a halálos lövés. A feltételezett tettest az eset napján őrizetbe is vették.

Az amerikai erők hétfőn közölték, hogy Irakban vádat emeltek egy amerikai katona ellen egy külföldi alvállalkozó múlt hónapban történt lelövése miatt. Az AFP francia hírügynökség arról számolt be, hogy az alvállalkozó magyar volt. A vád szerint a 25 éves Carl Stovall őrvezető Tádzsi amerikai támaszpontján lőtte le az alvállalkozót - állt az amerikai erők jelentésében, amely nem részletezte az emberölés körülményeit, nem közölte az áldozat nevét. A francia hírügynökség jelentése szerint a vádemelésről szóló amerikai közlemény magyar állampolgárként határozta meg az áldozatot.

Obama váratlanul Bagdadba érkezett
Másképp háborúzik Obama 
700 milliárdból háborúzik Amerika 
Amerikai rakétacsapás Pakisztánban
Már Obama is rólunk beszél  

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG