1p
Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint több politikus ellen is merényletet terveztek annak a csoportnak a tagjai, akiket szerda éjjel fogtak el a nyomozók. Draskovics már politikai indíttatású terrorról beszél
Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint több politikus ellen is merényletet terveztek annak a csoportnak a tagjai, akiket szerda éjjel fogtak el a nyomozók. Draskovics Tibor erről pénteken az InfoRádiónak beszélt.

Draskovics Tibor úgy fogalmazott: "Megjelent immár kézzelfoghatóan, fenyegetően a belföldi eredetű, politikai motivációjú terrorizmus Magyarországon". Mint mondta, a rendőrség hosszú munkával felderített egy olyan "terrorista sejtet", amelynek tagjai tudatosan, robbantásos és más súlyos bűncselekmények elkövetésére, egy merényletsorozatra készültek. Ennél enyhébb, de hasonló bűncselekményeket már elkövettek, bizonyos politikai célok szolgálatában.

Arra a kérdésre, hogy a csoport tagjainak valóban volt-e egy listája, amelyen több politikus is szerepelt, úgy válaszolt: "minden jel arra mutat, hogy merényletsorozatot készültek végrehajtani". A merényletsorozathoz szükséges előkészületeket megtették: összeállították a végrehajtáshoz szükséges szerkezeteket, amelyek akár emberi élet kioltására, vagy súlyos kár okozására is alkalmasak. "Nagyon durva, ha úgy tetszik, elvetemült cselekményekre készültek" - jelentette ki Draskovics Tibor.

A miniszter a nyomozás érdekeire hivatkozva arra nem adott választ, hogy pontosan kik voltak a merényletek célpontjai. "Teljesen mindegy, hogy éppen ki volt azon a listán, ez a támadás a demokratikus berendezkedés egészét fenyegeti, mindnyájunkat fenyeget" - tette hozzá. Azt azonban elárulta, hogy minden jel szerint a szóban forgó csoport tagjai adtak le lövéseket Hiller István házára 2007 decemberében.

A nyomozó főügyészség csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő házát akarta felrobbantania rendőrök által szerdán elfogott négy gyanúsított egyike. Azt még vizsgálják, hogy a gyanúsítottaknak van-e közük a romák elleni támadáshoz, de az biztos, hogy a csoport tagjai korábban is követtek el Molotov-koktélos támadásokat. A gyanúsítottak a magukat Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezethez tartoznak - mondta.

A magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet korábban már magára vállalta a Szilvásy György titokminiszter nyaralója elleni támadást, továbbá több, politikusok házai ellen elkövetett Molotov-koktélos támadást is, valamint a fővárosi Hollán Ernő utcai jegyiroda elleni támadást. Ezekben az ügyekben ismeretlen tettesek ellen nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség a Nemzeti Nyomozó Irodával együttműködve, terrorcselekmény és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt.

Emellett az SZDSZ tájékoztatása szerint a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet halálosan megfenyegette John Emesét, a párt jelöltjét januárban, a ferencvárosi időközi országgyűlési választás előtt.

Ecsődi: politikai indíttatásból akartak megtámadni

MSZP-s képviselő házát akarták felrobbantani 
Politikai háttere van a házam ellen tervezett robbantásos merényletnek - jelentette ki pénteken az MTI-nek Ecsődi László szocialista képviselő, akinek adonyi ingatlanát akarta felrobbantani "a képviselő működésével összefüggésben" a szerdán elfogott négy gyanúsított egyike.

A nyomozó főügyészség csütörtöki tájékoztatása szerint Ecsődi László házát akarta felrobbantani a rendőrök által szerdán elfogott négy gyanúsított egyike, őt azzal is gyanúsítja az ügyészség, hogy lövést adott le 2007 decemberében Hiller István oktatási és kulturális miniszter házára. "A tervezett robbantásnak szerintem politikai háttere, indítéka van, más okát nem látok. Nem tudok ugyanis róla, hogy lennének haragosaim, s nincsenek üzleti vállalkozásaim sem, amelyek mások érdekeit sérthetnék" - mondta az MTI tudósítójának Adonyban, az 1979-80-ban épült háza előtt Ecsődi László.

A képviselő - aki feleségével és leányával a történtek utáni nyugtatónak szánt szőlőkötözési munkából tért haza kora délután - úgy vélte, hogy a merénylettel vagy a képviselőségről való lemondásra akarták rábírni, vagy meg akarták félemlíteni az országgyűlési szavazás előtt. "Ez a ház eddigi életünk munkájának az eredménye, s rengeteg gürcölés van benne" - mondta.
Hozzátette: különösen fájó, hogy csütörtök este náluk aludt volna három unokájuk közül a 9 és a 11 éves, de a tervezett merénylet hírére kénytelenek voltak megfosztani őket a nagyon várt találkozástól. "Nem tudom, hogyan magyarázzam meg nekik, miért nem alhatnak nálunk" - mondta.

Az adonyiak felháborodással fogadták a tervezett robbantásról szóló hírt, s csütörtök este - mintegy félszázan - fáklyás szimpátia tüntetést tartottak a képviselő háza előtt. Az utcában és a környéken egyébként a szokottnál gyakrabban járőröznek a polgárőrök, s a rendőrök is.  
Ronyecz Péternek, a város független polgármesterének is az a véleménye, hogy a tervbe vett akció mögött politikai indíték van, Ecsődi Lászlót ugyanis tisztességes, jó embernek ismerik az adonyiak, s így vélekednek családtagjairól is.

A város első embere szerint "nagyon nagy a felelősségük azoknak, akik az erőszak szellemét kiengedték a palackból, s most nem tudják visszaszorítani. Pedig az országnak most nem erőszakra van szüksége". Bartos Gábor bányászati- és építőipari vállalkozó nem érti, miért Ecsődi László lett a merénylő célpontja. A képviselő ugyanis - mint fogalmazott - "nem véresszájú politikus", s az elmúlt húsz évben sokat tett a környék fejlesztéséért.

Az idős Pájer Mihály, aki már a képviselő szüleit is jól ismerte, tisztelte, s a honatyát "nagyon tisztességes embernek" tartja, felsorolta azokat a fejlesztéseket, amelyek 1994 óta valósultak meg a térségben. Mint mondta, Ecsődi Lászlónak komoly érdeme van abban, hogy Adony elnyerte a városi rangot, s abban is, hogy korszerű utak és csatornahálózat van a településen. Fejér megye 4-es választókerületében egyébként 2006 óta 15 milliárd forint fejlesztés valósult meg.

Veres János: még semmi sem dőlt el  
El lehet-e adni az EP-választásokat? 
Már csak három politikust szeretünk  
Senki sem nyilatkozik, mi volt Bajnainál 
Záradékhullám: Szili is aggódik a Bajnai-csomag miatt  
Kedden lesz Bajnai nagy napja  

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG