Új bölcsődéket ígér a kormány
Elmondta: az uniós forrásokból átcsoportosított egymilliárddal együtt így már ötmilliárd forint áll rendelkezésre erre a célra. Hozzátette: a következő időszakban 1700 új bölcsődei férőhely jöhet létre a közép-magyarországi régióban, és ehhez hasonló nagyságrendben ugyanennyi férőhely újulhat meg.
Molnár Csaba emlékeztetett arra: a bölcsődei férőhelyek számának növelése a kormány válságkezelő intézkedéssorozatának része. Ennek eredményeként a kismamák nagyobb arányban tudnak visszatérni a munkaerőpiacra, miközben a fejlesztések révén munkahelyeket is teremtenek az építőiparban.
Hangsúlyozta: nem ez nem a kormány utolsó döntése a bölcsődei férőhelyekről, további intézkedéseket is hoznak majd.
Minden ötödik gyerek nyomorog
A szüléssel a teljes bizonytalanságot választjuk
Több ezer gyereknek nem jutott bölcsőde
MTI