A tőkeemeléssel kapcsolatban a Népszabadság megjegyzi, hogy ez ügyben nem szorítja határidő a tulajdonost, a cég működésének finanszírozása érdekében szükséges. Emlékeztetnek: a tavalyi 14,7 milliárdos tőkeemeléssel egy időben, még szeptemberben az MNV 5,7 milliárd forintos hitelt is nyújtott a társaságnak, ami a számítások szerint lassan elfogy. Ezt a hitelt a tulajdonos tőkévé konvertálja, ám ezzel együtt sem kerülhető el a friss pénz bevonása - olvasható a lapban.
A Népszabadság beszámol arról is, hogy tavaly kisebb lett a vesztesége a légitársaságnak: jelenleg 20 milliárd körüli mínusszal kalkulál a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és a Malév, ez azonban - egyszeri tételek miatt - még módosulhat. A cég 24,4 milliárdos rekordveszteségről számolt be 2009-ről.
MTI, Népszabadság
A Malév idei üzleti tervét is tárgyalják a mai közgyűlésen, ahol tőkeemelés várható. Fogytán az MNV korábbi hitele, így szinte elkerülhetetlen újabb pénzek bevonása
A volt köztársasági elnök tavaly októberben lett résztulajdonos családja cégében, melynek remekül sikerült az elmúlt éve.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




