Újabb márkáktól szabadul a GM
A Hummer, a Saab és a Saturn márkától való megváláson túl valószínűleg a GMC-járművek gyártását is fel kell majd adnia a legnagyobb amerikai autógyárnak, a túlélésért küzdő General Motorsnak - írta a pénteki The Wall Street Journal. Az üzleti napilap értesülései szerint a GM már hozzáfogott, hogy leválassza magáról a veszteséges Hummert, Saabot és Saturnt, de az Obama-kormány részéről nagy nyomás nehezedik rá, hogy a GMC-től is megváljon.
A GM - amely az említett márkákon kívül még Chevrolet, Pontiac és Buick járművekkel van jelen a piacon - elsősorban kisteherautó és városi terepjáró modelleket gyárt GMC márkanév alatt. A detroiti központú autógyárnak - amely eddig 13,4 milliárd dollár szövetségi hitelt kapott - június 1-jéig kell végrehajtania a gyökeres átszervezést, máskülönben a kormány csak május végéig biztosítja a működéshez szükséges forgótőkét. A GM eredetileg azonban nem akarta feladni a GMC-t, azt tervezte, hogy egyesíti a Buick, a Pontiac és a GMC értékesítési hálózatát, de megtartja mindhárom márkát. (A Saturn megvásárlására állítólag több érdeklődő is jelentkezett, és márciusban a Hummerre is kaptak ajánlatot.)
Az a kormányzati szakértői bizottság azonban, amelyet Barack Obama jelölt ki a csőd közelébe került amerikai autóipar átszervezésének felügyeletére, megkérdőjelezi az értelmét annak, hogy a GM szinte ugyanolyan teherautókat és terepjárókat bocsásson ki Chevrolet és GMC márkanévvel is.
Az Egyesült Államokban 2133 GMC-márkaképviselet működik, a GM márkák közül ezt csak a Buick, a Pontiac és a Chevrolet előzi meg, utóbbi vezet 3812 képviselettel.
Ingyen adják a Saabot, csak vigyék
Hátramenetben az autópiac
Pénzt szimatol az Opel
Több száz embert kirúg a Saab
MTI