Újabb mélypont a tőzsdén - ma is zuhant a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 473,80 pontos, 2,48 százalékos csökkenéssel, 18.638,62 ponton zárt kedden. Napközben ennél sokkal rosszabbul is állt a mutató, hogy aztán délután kissé visszakapaszkodjon: egészen 18 ezer pontig esett a BÉT részvényindexe a világ tőzsdéin eluralkodott pesszimista hangulatban. A részvénypiac forgalma magas volt, 31,7 milliárd forint értékben születtek üzletek, a vezető részvények mindegyike veszteséggel zárt.
Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője szerint a körülményekhez képest mérsékeltnek nevezhető csökkenéssel zárt a BUX. Hozzátette, hogy jelentősen árnyalja a képet, hogy a svájci frank továbbra is a történelmi csúcs közelében tartózkodik az euróval szemben.
Az elemző kifejtette, hogy hatalmas csapkodást láthattunk a keddi kereskedés során a tőzsdéken, pozitív kezdés után lejtmenetbe kapcsoltak az indexek, majd nem sokkal 12 óra előtt ismét a vásárlók vették át a főszerepet. A hazai piacon is hasonló folyamatok zajlottak: az OTP árfolyamában 8 százalék feletti, míg a Moléban 10 százalék feletti napi kilengés volt.
Hatalmas volt az ugrálás
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szintén az erős volatilitást emelte ki: perceken belül egy-két százalékot is mozogtak az árfolyamok. A BUX-ban pedig közel 1.400 pontos mozgás volt a napi minimum és maximum értékek között. A kereskedő továbbra is nagy volatilitásra számít, véleménye szerint a piacok nem mutatják a fordulat jeleit.
A Mol árfolyama kedden 780 forinttal, 4,41 százalékkal 16.900 forintra csökkent, 7,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 70 forinttal, 1,54 százalékkal 4.475 forintra esett, forgalmuk 17,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 13 forinttal, 2,52 százalékkal 502 forintra gyengült, forgalma 2,3 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 200 forinttal, 0,58 százalékkal 34.500 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 173,1 millió forintos forgalom mellett 880 forinttal, 4,95 százalékkal 16.910 forintra csökkent.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.502,85 ponton zárt kedden, ez 49,18 pontos, 3,17 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
MTI, Privátbankár
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




