1p

Egy hónapig tartó aláírásgyűjtést folytat a Fidesz a büntető törvénykönyvet  szigorító "három csapás" törvényjavaslat támogatására, az ellenzéki párt az akciótól azt reméli, hogy a szocialisták végre meghallják az emberek szavát, és napirendre veszik a fideszes javaslatot az Országgyűlésben – mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szombaton az MTI-nek. A fideszes politikus, valamint a KDNP-s Surján László szombaton a budapesti Ferenciek terén gyűjt aláírásokat a törvényjavaslat támogatása érdekében.

A Fidesz még februárban nyújtotta be az Országgyűlésnek büntető törvénykönyvet jelentősen szigorító, három csapás néven megismert törvényjavaslatot, amely lényege, hogy aki háromszor követ el erőszakos, személy elleni bűncselekményt, az a harmadik esetben a büntetési tétel maximumának a kétszeresét kaphatja, ha pedig ez meghaladja a 20 évet, akkor a bírónak ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabnia. A szigorítás az elfogadást követő hatvanadik napon lépne hatályba. A javaslat napirendre vételét azonban március elején leszavazta az Országgyűlés a szocialista képviselők többségének és az SZDSZ-frakciónak a támogatásával.

Cser-Palkovics András az MTI-nek azt mondta, az aláírásgyűjtési akciótól azt remélik, hogy az Országgyűlés meghallja az emberek szavát, és napirendre veszi a Btk. szigorítását. Rámutatott: a közvélemény-kutatások egyértelműen mutatják, hogy az emberek számára az egyik legnagyobb probléma a közbiztonság, illetve annak hiánya. Ezért túl azon, hogy a rendőrséget meg kell erősíteni, és büntetőeljárásokat fel kell gyorsítani, a büntető törvénykönyvet szigorítani is kell, és az emberek is ezt várják el a magyar parlamenttől – tette hozzá.

A fideszes politikus szerint az MSZP azonban ebben sem az emberekre hallgatott, hiszen a parlamentben nem volt hajlandó napirendre venni a Fidesz javaslatát. A Fidesz ezért döntött úgy, hogy az emberekhez fordul az ügyben, ennek érdekében egyrészt levélben keresték meg a háztartásokat, valamint aláírásgyűjtési akciót indítottak, ami körülbelül egy hónapig fog tartani – mondta.

A Fidesz a "három csapás" törvény tervezetét az amerikai úgynevezett "három dobás törvény" (three strikes law) alapján készítette el. Az Egyesült Államokban a 90-es években terjedt el ez a gyakorlat az erőszakos cselekményeket elkövető, visszaeső bűnözőkkel szemben.

Korszakváltás: lecsukták a fájlcserélőket 
Parkolás: 108 ezer forintos büntetés is lesz
Fizetne az APEH, de nincs kinek

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG