.jpg)
"Várakozásunk szerint a hitelezési csatornák, illetve a külföldi tőkebeáramlások leállása a válság miatt leginkább a lakossági fogyasztást, illetve a vállalati beruházásokat vetheti vissza. A munkanélküliség további emelkedése mellett a reálbérek stagnálására számítunk, így csökken a háztartások rendelkezésre álló jövedelme, és a lakossági fogyasztás mintegy 5 százalékkal eshet vissza" - mondta a makrogazdasági környezetről a vezérigazgató-helyettes.
Tavaly a GDP 4,8 százalékát tették ki az új hitel felvételek, ez az érték 2009-ben a negyedére, a GDP 1,2 százalékára csökkenhet. Az új folyósítású lakossági hiteleken belül nő a forinthitelek aránya, míg a devizaalapú hitelezésben az euró alapú hitelek nyernek teret a svájci frankkal szemben - tette hozzá Kovács Antal. A OTP-nél a tavaly év végi, 2.027 milliárd forintot meghaladó teljes lakossági hitelállomány idén az első három hónapban növekedett, amihez részben hozzájárult a forint árfolyamának gyengülése - mondta a szakember. Hozzátette: ugyanez jellemző a lakáshitelekre is, amelyek állománya 2008. december 31-én 1.272 milliárd forint volt.
Áprilistól a hiteligénylések számának emelkedését tapasztalja a bank, ezáltal a hitelbefogadások dinamikája is erősödik - közölte Kovács Antal. Kifejtette: márciusban és áprilisban a személyi kölcsönök, a jelzáloghitelek és a lakáslízing termékek körében is hirdetek akciókat. Részben ennek, részben az erősebb szezonális hatásoknak köszönhetően, továbbá a lakáshitel-támogatásokkal összefüggő hírekre a hitelkérelmek számának növekedését tapasztalja a bank, a napi átlagos hitelbefogadás közel duplájára emelkedett az akciót megelőző időszak napi átlagához képest. A növekedés a lakáshitelek mellett a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél erőteljesebben jelentkezik. "A negatív gazdasági környezet hatására azonban a teljes évre alacsonyabb hitelkeresletet prognosztizálunk, mint az előző években volt tapasztalható" - hangsúlyozta az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.
Az elő- és végtörlesztések alakulásáról szólva Kovács Antal elmondta: a jelzálog fedezetű hiteleknél októbertől visszaesés tapasztalható a devizaárfolyamok emelkedése, illetve a hitelkiváltások csökkenése miatt. "A Pénzügyminisztériummal kötött megállapodás alapján a devizahitelek forinthitelre váltásánál keletkező banki díjakat, illetve a devizahitelek futamidejének meghosszabbításával járó - szerződésmódosítási, banki ügyintézési - díjakat elengedtük" - mondta a vezérigazgató-helyettes. Hozzátette: a díjelengedéssel jelenleg a deviza alapú lakás- és szabad felhasználású jelzáloghiteleknél, valamint deviza alapú fogyasztási hiteleknél élhetnek az ügyfelek.
A PSZÁF szerdán közzétett vezetői körlevelében foglalt azon felvetésre, amely szerint a felügyelet megfontolandónak tartja a deviza alapú hitelek devizában való megfizetésének lehetővé tételét is, elmondta: Magyarországon a deviza alapú hitelek között a svájci frank alapúak dominánsak, a magyar lakosság körében ugyanakkor nem jellemző, hogy ebben a devizanemben keletkezne jövedelem. Azoknak tehát, akiknek nincs svájci frank megtakarításuk, vagy jövedelmük, meg kellene vásárolniuk a svájci frankot a törlesztéshez, ami többletköltséget okozna. Ugyanakkor a bank folyamatosan monitorozza az ügyféligényeket az esetleges bevezetést vizsgálva, egyelőre nincs mérhető igény devizában való törlesztésre.
PSZÁF: törleszthessünk devizában
Júliustól drágulnak az új lakások!
Autóvásár: hátrányban az eladók, nemcsak a válság miatt
Hétfőtől árverezik a lakásokat
Bankjainkért aggódnak az osztrákok
Leggyűlöltebb lépések: szocpol és családi pótlék
MTI