A biztos egyúttal sürgette, hogy az euróövezet Írország és Görögország számára az eddig kialkudottnál kedvezőbb hitelfeltételeket kínáljon.
Az európai vezetőknek meggyőző választ, világos üzenetet kell adniuk a piacoknak az euróövezeti adósságválságra, attól függetlenül is, hogy az Európai Központi Bank (EKB) immár azzal "fenyegetőzik", hogy a növekvő inflációs nyomásra akár már áprilisban kamatot emel - jelentette ki pénteken a német kancellár is, aki az euróövezeti pénzügyminiszteri csoport, az Eurogroup vezetőjével, Jean-Claude Junckerrel folytatott megbeszéléseket a közelgő euróövezeti és uniós csúcsértekezletek előkészítéséről.
Tárgyalásaik során az erős euró mögé sorakoztak fel, és egyetértettek abban is, hogy a találkozókon egységes csomagot kell kidolgozni az euróövezeti adósságválsággal kapcsolatban. Hangsúlyozták; mindent meg kell tenni, hogy az euró erős valuta és az euróövezet versenyképes térség legyen.
MTI
Az adósságválság hathatós kezelésére alkalmas, átfogó politikai stratégia elfogadására szólította fel az uniós kormányokat a hétvégén az EU gazdasági és pénzügyi biztosa
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, erőteljesen gyorsult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme májusban.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast




