Alain Lamassoure (néppárti, francia) költségvetési bizottsági elnök szerint a negatív tartalék nem oldja meg a problémát. Utalt arra: a tavalyi költségvetési tárgyalások után a tagállamok nyilatkozatban garantálták, hogy az Unió által vállalt kifizetési kötelességek fedezetét biztosítani fogják, ezt azonban veszélyeztetik a rendkívüli kiadások. Lamassoure az előre nem látható kiadások kezelésével kapcsolatban mihamarabbi megállapodást sürgetett.
Derek Vaughan brit szocialista képviselő a brit kormány felelősségét emelte ki. Feltette a kérdést: a brit kormány ezentúl minden alkalommal a költségvetési plafonra hivatkozva mond nemet az uniós kiadásokra? Salvador Garriga spanyol néppárti és Helga Trüpel német zöldpárti képviselők is a tagállamok közt született nyilatkozat betartását követelték. "Ennél semmi nem lehet fontosabb" - vélte Garriga.
Surján László néppárti képviselő egyetértett, hogy friss forrásokat kell biztosítani egy módosító költségvetéssel, de azt mondta, inkább beleegyezne a Tanács javaslatába, hogy "szolidaritást mutassunk, és elkerüljük, hogy a már egy éve anyagi támogatásra váró emberek tovább várjanak."
A képviselők remélik, hogy a soros magyar uniós elnökséggel és az Európai Bizottsággal tervezett "trialógus" március 30-án feloldja majd a kialakult patthelyzetet. Másképp ugyanis nem lehet a forrásokat a rászorultaknak átutalni, és egy strukturális megoldást találni az előreláthatatlan kiadások kezelésére. Lamassoure szakbizottsági elnök azt mondta, kíváncsi arra, hogy a tagállamok hogyan értelmezik saját tavalyi nyilatkozatukat.
A soros magyar elnökség képviselője gyors fellépést sürgetett, és reményét fejezte ki, hogy hamar sikerül megoldást találni erre a politikai problémára.
Privátbankár