1p
Egyelőre nem érzik túlzottan a kiutaztatással foglalkozó utazási irodák a válság negatív hatásait, bár az utasok az előfoglalásokkal az utolsó pillanatig kivárnak
Egyelőre nem érzik túlzottan az MTI által megkérdezett, kiutaztatással foglalkozó utazási irodák a válság negatív hatásait, bár az szerintük jól látható, hogy az utasok az előfoglalásokkal az utolsó pillanatig kivárnak.

Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke az MTI-nek elmondta: későbbre tolódtak a foglalások, de ez már tavaly is így volt. Az utasok várják a különböző akciókat, amelyek viszont a forint árfolyamának instabilitása miatt nehezen tervezhetők.

Az elnök hozzátette: vannak olyan utazási irodák, amelyek például nem adtak ki katalógust, csak egy előzetes tájékoztatási füzetet az idei nyári szezonra, az árakat pedig május végén publikálják. Mások még tavaly ősszel, 250 forint körüli árfolyamon vásároltak eurót, nekik könnyebb megtervezni az akcióikat - jelezte.

Az MTI által megkérdezett utazási irodáknál a kapacitások visszafogásával igyekeznek felkészülni a válságra. Jellemző, hogy a korábbi évekhez képest jóval kevesebb charter járatot foglaltak le most. A szakemberek kiemelték a forint árfolyamának gyengülését is, illetve instabilitását, amely a nehéz tervezhetőség mellett komoly árfolyamveszteséget is okoz a cégeknek. Több utazási iroda is azt jelezte, hogy a drága és az igen olcsó utak iránt nő a kereslet, a közepes árú utaké viszont szűkül.

Tarnóczi Barna, a Tensi Holiday ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a tengeri hajóutak esetében jelentős forgalomnövekedést tapasztaltak. "Egyértelműen van visszaesés" - jelentette ki a Tensi Holiday vezetője, de nem egyforma a különböző kategóriákban.

Zám Tibor, a Best Reisen irodavezetője arra számít, hogy időben szűkülni fog az idei szezon, rövidebb lesz az elő- és az utószezon. "Viszonylag kevés az előfoglalás a tavalyi évhez képest" - mondta, hozzátéve: a válság miatt erőteljesebb a kivárás, a bizonytalanság a piacon.

Molnár Judit, az OTP Travel ügyvezető igazgatója szerint nem újdonság, hogy az utolsó pillanatig kivárnak az utasok a foglalásokkal. Az elmúlt években a túlkínálat miatt rengeteg akcióval léptek piacra az irodák, ez önmagában is arra ösztönözte az utasokat, hogy várjanak. Hozzátette: a válság kirobbanása, tavaly október után ugyanakkor gyakorlatilag megszűnt az érdeklődés az utak iránt, ilyet utoljára 2001. szeptember 11-e után tapasztaltak.

A szakemberek szerint a válságtól függetlenül népszerű úti cél lesz Egyiptom, Törökország, Horvátország, Görögország is, de nőtt az érdeklődés az egyesült államokbeli utak iránt is, vélhetően a vízumkönnyítés miatt.

Szétkapkodják a balatoni nyaralókat
A válság az utazástól is elvette a kedvünket 
A drága euróban bízik a turizmus
Üdülési csekk: viszik, mint a cukrot
Több pénzt hoztak a turisták

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG