Az Alkotmánybírósághoz három indítvány érkezett az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló 2010. évi XCIV. törvény egésze, illetve annak a bolti kiskereskedelmi tevékenység adóztatására vonatkozó rendelkezései alkotmányellenességének a megállapítása és megsemmisítése iránt.
Az indoklásban az Ab kifejti: a 2010. november 20-án hatályba lépett alkotmánymódosítás után a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket az Ab csak abban az esetben vizsgálhatja felül (és semmisítheti meg), ha az indítvány az alkotmányellenességet az élethez és emberi méltósághoz való jog, a személyes adatok védelméhez való jog, a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadsága, vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó 69. § szerinti jogok sérelmére alapozza.
Az ügyben beérkezett indítványokat megvizsgálva a testület arra jutott: fentiek alapján nincs hatásköre az ügyben, így azokat érdemi vizsgálat nélkül elutasította.
A válságadók története az Ab döntése ellenére korántsem ért még nyugvópontra: a távközlési szolgáltató cégeket sújtó különadó ügyében a napokban az Európai Bizottság szólította fel a magyar kormányt a törvény megsemmisítésére. A kormány akkor úgy reagált: nincs ok a változtatásra, állnak az Európai Bíróság vizsgálata elé. Részletek >>
Privátbankár
Az Alkotmánybíróság az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló törvénnyel kapcsolatos beadványokat érdemi vizsgálat nélkül elutasította
Továbbra sem világos, milyen útvonalon érkezhet az orosz elnök, Romániát mindenesetre nem keresték az ügyben.

