Van ilyen? Nyereséges önkormányzati cégek itthon
Nyereséges volt a szekszárdi önkormányzat száz százalékos tulajdonában lévő mindkét jelentős gazdasági társaság 2008-ban - közölte az MTI-vel a város alpolgármestere azután, hogy a tolnai megyeszékhely közgyűlése csütörtökön elfogadta a cégek 2008-as mérlegbeszámolóit.
Ács Rezső (Fidesz) elmondta: a hulladékkezeléssel foglalkozó Alisca Terra Kft. 100 millió forintot meghaladó, a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. pedig több mint 150 millió forintos adózás utáni nyereséget ért el 2008-ban. Az előbbi cég 50 millió, utóbbi pedig 100 millió forint osztalékot fizet be a város költségvetésébe; a fennmaradó összeg fejlesztési forrásként a társaságoknál marad - tette hozzá.
Az alpolgármester szerint a nyereség a működésben rejlő tartalékok feltárásának volt köszönhető, többek között annak, hogy a két cég 2008-tól együttes ügyvezetéssel működik.
Ács Rezső emlékeztetett: a két céget 2007-ben vásárolta vissza az önkormányzat 850 millió forintért. A döntés helyességét a társaságok 2008-as eredménye igazolta - jegyezte meg.
Az Alisca Terra Kft. Tolna megye 33 településén 130 ezer embernek nyújt szolgáltatást; 2008-ban pedig a szerbiai Óbecsén közös hulladékszállítási céget alapított az ottani önkormányzattal. A középtávú cél, hogy a magyar-szerb cég Szerbiában is hasonló nagyságrendben végezzen hulladékszállítást - mondta az alpolgármester.
Hárommilliárdból újítják fel a XVIII. kerületet
Fővárosi Közgyűlés: 1 szavazaton múlt a vég
Kartelleztek a kertészek?
MTI