Amennyiben ugyanakkor a következő adóévben már nyereséges a társaság, úgy az adóalap csökkentéssel nem lehet veszteségessé tenni azt, hiszen az nem a számviteli eredményt, hanem a társasági adó adóalapját érinti - hívják fel rá a figyelmet. Azonban azt is érdemes ehhez hozzátenni, hogy a jogszabályok szerint amíg "el nem fogy" a cég vesztesége, a mínusz időben bármeddig felhasználható - hangsúlyozzák.
A közlemény szerint ezt az úgynevezett elhatárolt veszteséget csak az adóhatóság engedélyével vehetik igénybe azon társaságok, amelyek már legalább négy éve működnek és az aktuális adóévben a bevétel nem érte el az elszámolt költségek és ráfordítások együttes értékének 50 százalékát, vagy a társaság adóalapja a megelőző két évben is negatív volt.
A hatóság a kérelmet akkor engedélyezheti, ha a fentiek elháríthatatlan külső okok miatt következtek be, vagy a vállalkozás megfelelően járt el ennek elkerülése, mérséklése érdekében - emlik ki. A közlemény szerint nem elég tehát egyszerűen a gazdasági válságra hivatkozni, hanem részletesen be kell mutatni azon körülményeket, okokat, amelyek a társaság veszteségességéhez vezettek.
Amennyiben az adóhatóság a veszteség elhatárolását elutasítaná, a tanácsadó cég véleménye szerint érdemes élni a jogorvoslati lehetőségekkel, mivel tapasztalataik szerint egy megfelelően elkészített, alapos fellebbezés sokszor eredményre vezet.
Fontos tudni, hogy jelenleg a társas vállalkozások különadó kötelezettségének számításakor - a társasági adóval ellentétben - nincs mód a korábbi évek negatív adóalapjának érvényesítésére. Mivel azonban az adótörvények egy módosító javaslata eltörölné a különadót, így ezen a téren is változás várható. Az új adótörvények bevezetését követően ráadásul már a 19 százalékos adókulcs mellett használhatják fel a vállalkozások elhatárolt veszteségüket - emelte ki Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója.
Az adócsomag a vagyonadón túl
Így adja vissza az áfát az APEH
Hasznos tippek, hogy ne kerüljön Szibériába
Válság van: ne haljon bele az adóelőlegekbe!
Fusson a pénze után, megéri!
Privátbankár