Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt tervei között szerepel az is, hogy a kormány csökkentené a közösségi közlekedés támogatását. A VDSZSZ szerint az már eddig is kiderült, hogy a gazdasági válság közepette elhúzódó kormányválság többszörösen hátrányosan érinti a vasutas munkavállalókat is. A vasutasok számára kifizethetetlen banki törlesztőrészletek szinte már elviselhetetlen terheit idén július elsejétől a Bajnai-program a lakástámogatások felfüggesztésével, valamint a gáz- és távhőár-kompenzáció csökkentésével tetézné, amit a későbbiekben teljesen meg is szüntetnének - emlékeztetnek.
A munkavállalói érdekképviselet számára úgy tűnik, "a Bajnai-program feltett szándéka, hogy szétverje a vasutat". A tervezett elvonás a VDSZSZ szerint azt eredményezné, hogy reggel és este vonalanként mindössze egy-egy vonatpár közlekedhetne. Így az utazóközönség jelentős része tartósan nem tudna eljutni munkahelyére, ami a vasutas családokon túlmutató súlyos társadalmi problémát okozna - hangsúlyozza a szakszervezet.
Orosz vasút: 250 ezren kényszerpihenőn
Fidesz: csökkentsék a fejesek fizetését!
Gazdát keresnek a MÁVDIREKT-nek
A MÁV-ot is leminősítették
Sztrájkveszély ismét
MTI