Véget ért a Budapest Tv karrierje
A Fővárosi Ítélőtábla információi szerint az izraeli székhellyel rendelkező, a tel-avivi tőzsdén is jegyzett Space-Communication Ltd. 2006 novemberében kezdeményezte az eljárás megindítását, s az ítélőtáblához tavaly júliusban került az ügy, miután a Budapest Televízió fellebbezést nyújtott be az elsőfokú bíróság ítélete ellen - áll a cikkben.
A televízióval szembeni hitelezői igények bejelentésének határideje május 9-én jár le, a követelések összege viszont még nem ismert - tájékoztatta a lapot Kincs László felszámolóbiztos, a Budapest Investment Zrt. munkatársa.
A felszámolóbiztos és az ítélőtábla nem adott felvilágosítást arról, hogy milyen összegű követelés miatt indult el a felszámolás. Azt mindenesetre azonban tudni lehet, hogy a 18 éve sugárzó Budapest Tv már januárban kérte 17 millió forintos műsorszolgáltatási díjának csökkentését az Országos Rádió és Televízió Testülettől (ORTT). A hatóság azonban megalapozottság hiányában elutasította a kérelmet, majd ugyanígy járt el az újabb, márciusi beadvány esetében is. A televízió a médiahatóságnak 12,5 millió forint műsorszolgáltatási díjjal tartozik - közölte a lappal az ORTT, jelezve, hogy követelését bejelenti a felszámolónak is.
Duna TV: nincs alapja a közmédiumok összevonásának
A média cigányozása ellen tüntettek a romák
A rekordbevétel ellenére kedvezményért kuncsorog a TV2 és az RTL Klub
Napi Gazdaság