Vegyes érzelmek az olajpiacon
Vegyesek a friss piaci adatok. A múlt héten az amerikai stratégiai kőolajtartalék hosszú idő után először csökkent, némi fogyasztásnövekedést valószínűsítve. A szerdán véglegesített adatok szerint a világ második számú olajfogyasztó országában, Kínában márciusban a tavaly márciusihoz képest ugyan még kisebb volt az olajimport, 5,53 százalékkal, de a visszaesés csökkent: az első negyedév átlagában 10,18 százalékkal maradt el a kőolajimport mennyisége az egy évvel azelőttitől. Továbbá márciusban az előző hónaphoz képest már ugrásszerűen nőtt a behozatal, együtt az ipari termelés föllendülésével: Kínában már véget érni látszik a gazdaság lassulása.
Másfelől az OPEC-tag Egyesült Arab Emírségek olajipari minisztere a hét elején azt mondta, hogy a későbbi olajszűke megelőzésére beruházások, ahhoz pedig legalább 50 dollár fölötti árak szükségesek. Úgy vélte, ez az árszint megfelelő kompromisszum a világgazdaság támogatása és az olajkitermelés fejlesztési szükségletei között. Szakértők máris a kutatás-fejlesztés lassulását jelzik a nehezebben, drágábban kitermelhető lelőhelyeken, például az Északi-tengeren, az eddig olcsóság következtében.
Autós kesergő: megint gyorsabban pörög a számláló
MTI