Lendvai Ildikó szerint a jelöltek mindegyike kitűnő szakember és jártas az európai politikában.
Az MTI azon kérdésére, miért ez a sorrend, a pártelnök azt mondta: a lista első három helyén azok a politikusaik vannak, akiknek a nemzetközi politikában is örömmel szánnak nagy szerepet, míg a negyedik, illetve az ötödik helyen szereplő, szintén kiváló politikusokra a hazai politikában és a kampányban is számítanak.
A fővárosi koalíciót felmondottnak tekintik
Megjegyezte: az elnökség egyhangúlag döntött arról, hogy több jelöltet javasoljanak a miniszterelnöknek. Kérdésre válaszolva az MSZP elnöke azt mondta, hogy az elnökség ülésén szinte mindenki hozzászólt a fővárosi koalíció sorsával kapcsolatos témához. A párt országos választási bizottságának ülésén is szó volt a fővárosi koalíció ügyéről - közölte.
Hozzátette: a résztvevők egyhangúlag támogatták azt, hogy az országos elnökség kezdeményezze, a fővárosi párttanács, amely szerdán délután ülésezik, "tekintse felmondottnak a koalíciót" a főpolgármester-helyettesek visszahívásával, miután a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésén kiderült, a jelenlegi szervezeti keretben nincs mód arra, hogy a közpénzek átláthatóságért és tisztaságáért lehessen politizálni.
Torgyán a színen: magáról nevezte el filléres pártját
A Fidesz 450 milliárd forintot mozgatna meg
Befűtöttek a fővárosiaknak
Új Magyarország: veszélyben a pénzforrások
Betelt a pohár: az MSZP szakított az SZDSZ-szel
MTI
Az MSZP elnöksége öt személyt ajánl Bajnai Gordon figyelmébe, hogy közülük jelölje az Európai Bizottság magyar biztosát
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 527,45 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel, 107 834,11 ponton zárt hétfőn.


