.jpg)
Veres János szerint aki az IMF-ben ezt a javaslatot felvetette, nem vette figyelembe, hogy az unióhoz csatlakozó országok mit írtak alá a csatlakozáskor. Hangsúlyozta: Magyarország hosszú ideje tárgyal azokkal az intézményekkel, amelyek illetékesek ebben a kérdésben. "Az IMF ebben nem illetékes, ennek illetékesei az eurózóna tagországai, az Európai Központi Bank (EKB), az Európai Unió, az Európai Bizottság vezetői" - mondta.
Az IMF gyors euróbevezetésre vonatkozó elképzelése olyan törekvés, amelyet Gyurcsány Ferenc is képviselt Brüsszelben, de ezt az uniós tagállamok többsége nem támogatja - mondta a kormányszóvivő. Az Európai Központi Bankkal már sok egyeztetés folyt a tekintetben, hogyan lehetne felgyorsítani az euró bevezetését akár úgy, ahogy ez a mostani IMF-jelentés tartalmazza, "kvázi egyik napról a másikra". Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a tagállamok többsége nem támogatja ezt a megoldást és a többségi álláspontot természetesen a magyar kormánynak is tudomásul kell vennie - tette hozzá Budai Bernadett. |
Arra az újságírói kérdésre, hogy mikor lehet Magyarországon euró, elmondta: a leendő kormány nevében nem tud nyilatkozni, a reális cél az lehet, hogy az európai árfolyamrendszerhez az ERM-II. rendszerhez való csatlakozás után két évvel lépjen be az ország az eurózónába.
A pénzügyminiszter azt is közölte, hogy kedden találkozik Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölttel. Újságírói felvetésre elmondta: a Bajnai Gordon által bejelentett program nagy része, mintegy 90 százaléka a Pénzügyminisztériumban (PM) korábban elkészült számításokon alapszik. Kiemelte: a PM-nek nincs a birtokában elhallgatott információ, ha esetleg újabb adatok jelennek meg az IMF, az Európai Unió, vagy az OECD közlése alapján, akkor a pénzügyi tárca elkészíti a szükséges újabb számításokat is.
A pénzügyminiszter közölte: a tárca számításait eddig is közölték az illetékesekkel, és "Bajnai Gordon eddig is az illetékesek közé tartozott". Arra az újságírói felvetésre, hogy vállalna-e tisztséget az új kormányban, úgy válaszolt: "ebben a kérdésben a nyilvánosság szereplői nem illetékesek, erre a kérdésre nem fogok válaszolni".
Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!
Sürgősen szabadulnunk kellene a forinttól?
Jobb, ha nem trükközünk a magyar euróval
Meglepő optimizmus az EU-ból
Mindenki boldog: a G20 megtette, amit kellett
Az EU-hitel feltétele volt a nyugdíjelvonás - is!
Egy félreértés miatt tört ki a pánik a térségben?
MTI