.jpg)
Hozzátette: a gyógyszeres kezelések területén történő 10 milliárd forintot meghaladó kivonás nem jelentéktelen betegteher-növekedést eredményez. Egyes kiemelt, krónikus betegcsoportok esetén a költségek megtöbbszöröződése várható, amely sokakra elviselhetetlen terhet ró majd - figyelmeztetett. Álláspontja szerint ennek következményeként a gyógyszeres terápia 20-30 évet léphet vissza kevésbé korszerű, és olcsóbb szerek választásával. A csökkenő árréstömeg mértéke pedig a patikák létét veszélyezteti.
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint az egészségügyi humánerő hiánya olyan mértékűvé vált, hogy "az immár közveszélyokozás számba megy".
Mára az orvos- és szakdolgozóhiány elviselhetetlen mértéket öltött, s 2010-ben várhatóan minden idők legkevesebb ápolója végez majd. Eközben az orvosok átlagéletkora 50 év felett van, halandóságuk rosszabb, mint a hazai átlag, elvándorlásuk mértéke tavaly elérte az ebben az évben pályára lépők számát - mondta. "A távozóknak van jövőképük, és olyan országokba távoznak, amelyeknek van jövőképük" - fogalmazott.
Brutálisan elszállt az E-Alap hiánya
Székely: az egészségügy is meghúzza a nadrágszíjat
Krízishatás: egyre több az öngyilkos
MTI