Vidéken is egyre népszerűbb a rádiózás
2011 februárjában (egy átlagos hétköznapon vagy egy átlagos hétvégi napon) a 15 évnél idősebb magyar népesség 88 százaléka, azaz 7 518 000 fő hallgatott rádiót. A naponta rádiózásra fordított idő a hallgatók körében átlagosan 4 óra volt - derül ki a GfK-Ipsos felméréséből.
A napi rádióhallgatási görbét tekintve az idei év második hónapjában kicsit később kapcsolódtak be a hallgatók a reggeli rádióműsorokba az elmúlt két hónaphoz viszonyítva. Így az átlagnapi hallgatottság is az eddigieknél később, délelőtt 10 órakor érte el csúcspontját. A korábbi trendekkel szemben a hallgatók nagy része a reggeli műsorok után is kapcsolatban maradt a rádiókkal, és egészen délelőtt 11 óráig a 15 év feletti lakosság 26 százaléka hallgatta valamelyik rádióadót.
2010 novemberétől megfigyelhető trend, hogy a vidéken - elsősorban megyeszékhelyeken, illetve egyéb kisvárosokban - élők körében egyre népszerűbb a rádiózás. Az elmúlt négy hónapban folyamatosan növekedett az átlag napi elérés ebben a célcsoportban. A megyeszékhelyi lakosok háromnegyede, a kisvárosi lakosok 70 százaléka érhető el a rádiók által egy átlagnapon (2010. november – 2011. február összevont adat).
Hétköznapokon még magasabbak ezek az arányok: az elmúlt négy hónapban a megyeszékhelyi lakosok 78 százaléka, a kisvárosi lakosok 75 százaléka kapcsolódott be valamelyik rádióadó műsorába egy átlagos hétköznapon.
A vidéki városi lakosok körében növekvő átlagnapi rádiózás hátterében egyrészt a növekedő hétköznapi rádiózás áll, másrészt pedig az a jelenség hogy vidéken jobban szétválik a kétféle rádiózási forma, azaz kisebb az átfedés a hétköznapi és a hétvégi rádiózók tábora között, mint Budapesten - világít rá a felmérés.
Privátbankár
A volt köztársasági elnök tavaly októberben lett résztulajdonos családja cégében, melynek remekül sikerült az elmúlt éve.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




