.jpg)
A költségtérítésekkel kapcsolatos, hatalmasra duzzadt belpolitikai botrányt az a leleplező riportsorozat kavarta, amelyet a The Daily Telegraph, a legnagyobb brit konzervatív napilap indított tavaly májusban - kiszivárogtatott elszámolások alapján - a brit alsóházi képviselők által gyakran megdöbbentő címeken benyújtott, rendszerint jóváhagyott visszaigénylésekről.
A legkirívóbb esetek között szerepelt kerti medencébe való úszó kacsaház beszerzési költsége, helikopter-leszállóhely kialakítása és várárok-tisztítás ugyanúgy, mint templomi jótékonysági adomány, ajándéknak szánt plüssmackók, vagy egy karácsonyra vett rózsaszín laptop árának visszaigénylése.
A botrány eddigi legmagasabb rangú áldozata Jacqui Smith volt belügyminiszter, akiről - még a tavalyi Telegraph-sorozat előtt - kiderült, hogy egy kábeltévé-előfizetési visszaigénylésében szerepelt több fizetős pornófilm megtekintésének díja is, bár a filmeket nem ő, hanem távollétében a férje nézte meg. Az ügy kipattanása után nem sokkal a belügyminiszter lemondott.
Az ügy elérte a nagy parlamenti pártok mindegyikének vezetőit is, akik közül a legrosszabbul a Munkáspárt élén álló Gordon Brown miniszterelnök járt: a Legg-vizsgálat ajánlásai alapján a kormányfő összesen 12 415 fontot és 10 pennyt utal vissza a költségvetésnek. A 2004 óta elszámolt összeg zöme kertrendezési és takarítási munkák számláiból adódik.
Sir Thomas a csütörtökön közzétett, 245 oldalas jelentésben kemény szavakkal ostorozza az alsóház költségtérítési rendszerét, amely szerinte "alapjaiban elhibázott", a szabályok "gyengék" és szinte teljesen átláthatatlanok.
Lefaragják a brit képviselők juttatásait
Tovább hergelik a brit képviselők választóikat
A britek túl vannak a nehezén
MTI