Zajszennyezés: nézze meg, mennyire hangos az M0-ás!
Az M0 keleti szektor 2008. szeptember 16-ai ideiglenes forgalomba helyezését követő 120 napon belül, majd ez év március-áprilisában is – a környezetvédelmi hatóság által elfoga-dott monitoring tervnek megfelelően, illetve a lakossági panaszbejelentések alapján kije-lölt további helyeken – zajmérésekre került sor. Ezen mérések előzetes kiértékelése meg-történt. A mérések eredményei a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. honlapján megtekinthetőek - írja közleményében a NIF Zrt.
M0-ás hiányzó szakasz: a legolcsóbb építheti
Megállapítható, hogy helyenként – az M0 útgyűrű megépítése előtt már meglévő út, vasút forgalmával együtt – mutatnak a mért és feldolgozott adatok az előírt egészségügyi határ-értéket megközelítő, vagy meghaladó zajterhelést. Ezek a következők: Maglódi út, a Bu-dapest-Cegléd vasútvonal, a Péceli út, a Budapest-Miskolc vasútvonal mellett, illetve a Budapest XVI. kerületi Magtár utca.
A pótlólagos zajvédelmi beavatkozások vizsgálata, hatáselemzése már megkezdődött és egy hónapon belül, azaz 2009. július végére befejeződik. Ennek birtokában lehet meghatározni azon munkák körét, melyekkel az M0 útgyűrű által okozott zajvédelmi határérték túllépések megszüntethetőek. Ezen kivitelezési feladatok 2009. évben megkezdődnek - tudatta szerkesztőségünkkel a NIF Zrt.
Ma eldőlhet, átgurulnak-e a Margit híd milliárdjai
Össznépi bukta az araszolgatás miatt
Privátbankár