1p
2009 I. negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 7,7%-kal esett vissza egy év alatt. A legnagyobb mértékben a közigazgatás beruházásai maradtak el
2009 I. negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 7,7%-kal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva. A nemzetgazdasági beruházások az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint 1,1%-kal csökkentek - olvasható a KSH tájékoztatójában

A beruházások első negyedévi, az előző év azonos negyedévéhez viszonyított 7,7%-os csökkenésén belül a gép- és berendezésberuházások 9,9%-kal, az építési beruházások 5,1%-kal maradtak el az egy évvel korábbitól.

A nemzetgazdasági ágak többségében csökkenést regisztráltak. A feldolgozóipar beruházásai 6,8%-kal mérséklődtek. E nemzetgazdasági ágon belül főként a gumiabroncs-, gumitömlőgyártás beruházásai estek  vissza, az előző években megvalósult nagy beruházások után. A járműgyártás beruházásai is jelentősen elmaradtak a válsághoz kötődő nagymértékű keresletcsökkenés miatt.

A szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág beruházásainak 21,1%-os mérséklődését elsősorban a szárazföldi szállítási tevékenységgel foglalkozó szervezetek beruházásainak visszaesése okozta. Ebbe az ágazatba tartozik az útépítés is, ahol a beruházások volumene az előző év azonos szintjén maradt.

Az új ágazati osztályozási rendszerre való átállás miatt a távközlés átkerült az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ágba. Ezen ágban jelentős növekedés (22,9%) figyelhető meg a távközlésben megvalósuló korszerűbb technológiájú hálózatfejlesztési beruházásoknak köszönhetően. A lakásépítéseket is tartalmazó ingatlanügyletek nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 3,5%-kal nőtt az előző évhez képest.

A legnagyobb mértékben a közigazgatás beruházásai maradtak el (24%-kal), ami elsősorban a központi költségvetés szűkülő forrásaival függ össze. Visszaestek a beruházások a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban (21,7%), továbbá a mezőgazdaságban is (18,2%) – e két ágazat volumencsökkenésében főleg az egy évvel korábbi igen magas bázis játszott szerepet. Ezzel szemben a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ág beruházásainak volumene 17,8%-kal emelkedett - olvasható a KSH jelentésében.

Ráckeve termál-nagyhatalom lesz?
Komoly változás jöhet az uniós támogatásoknál
Bajnai: egy év elég a fordulathoz
2011-ben begyújtjuk a rakétákat?
Élen járunk az uniós pénz elköltésében
Nem menekül a pénz Magyarországról

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG