Zuhanó tejárak: a gazdák Brüsszelig mentek
Több száz tejtermelő gazda tüntetett hétfőn Brüsszelben, az Európai Unió központi épületeinél a tejárak nagyarányú csökkenése miatt. A tucatnyi uniós tagországból - szarvasmarháiknak egy részével együtt - érkezett tüntetők a tagállamok mezőgazdasági minisztereinek e havi találkozójához igazították akciójukat. A tiltakozó menet végcélja a miniszteri tanácsnak otthont adó uniós épület volt.
Az elmúlt egy évben felére estek vissza a tejárak az EU-ban, részben a nemzetközi keresleti-kínálati helyzet, illetve a 2006-os és a tavalyi reformok nyomán. Ez utóbbiak a termelés bővítésének irányába hatottak. Az uniós miniszterek már többször foglalkoztak a kérdéssel a közelmúltban, az Európai Bizottság azonban értésre adta, hogy nem kívánja újratárgyalni az ágazat reformjáról hozott döntéseket, köztük a fokozatos kvótanövelést.
Egy korábbi ülésen több tagállam, köztük Magyarország emlékeztetőt nyújtott be a miniszteri tanácshoz, olyan - fogalmazásuk szerint nem hagyományos - intézkedéseket kérve, amelyek ellensúlyozhatják az árcsökkenés folyamatát. Egyebek között az intervenciós ár és az exportvisszatérítés emelését kérték. Az Európai Bizottság azonban lényegében elutasította a felvetéseket, bár egy szóvivő hétfőn is megerősítette, hogy a testület figyeli és tanulmányozza a helyzetet, és szükség esetén intézkedéseket hoz. Brüsszel nem ért egyet azzal, hogy a kvótanövelés miatt csökkennének az árak.
| Tejválság: tömeges csőd következik? |
Élelmiszer-kódex: a GVH mindenkire rászáll
Kedvezményes áfa: bővülni fog a kör
Szenved a magyar tej
Ultimátumot adtak a tejesek
MTI
A Telekom Üzleti Net Nonstop csomagjai biztosítják az üzletmenet folyamatosságát.


