2p

Keir Starmernek több mint 200 parlamenti képviselő – köztük a Munkáspárt, a Konzervatívok, a Liberális Demokraták és más pártok tagjai – írt levelet, amely felszólítja a miniszterelnököt a diplomáciai lépés megtételére.

A kezdeményezést Sarah Champion, a Munkáspárt hátsó padsoraiban ülő, de a Nemzetközi Fejlesztési Bizottságot vezető képviselő koordinálta – számol be róla a SkyNews.

A levél a korábbi brit gyarmattartó felelősségét is hangsúlyozza: „Palesztina brit elismerése különösen jelentős súllyal bírna, tekintettel az Egyesült Királyság történelmi szerepére a Balfour-nyilatkozat és a palesztinai mandátum kapcsán. Az 1980 óta hangoztatott kétállami megoldás támogatása csak akkor nyer valódi tartalmat, ha elismerjük Palesztinát, ezzel is beteljesítve történelmi felelősségünket.”

A Westminster palota az angol parlament székhelye
A Westminster palota az angol parlament székhelye
Fotó: Wikipádia

A tiltakozás nem új keletű. A hónap elején mintegy 60 munkáspárti képviselő külön levélben sürgette David Lammy külügyminisztert és a Külügyminisztériumot, hogy haladéktalanul tegyék meg a diplomáciai elismerést. Az új, szélesebb körű kezdeményezés azonban azt jelzi, hogy a frusztráció tovább nő a Westminsterben az angol parlamentben, amiért a frissen hivatalba lépett kormány nem hajlandó eltérni a korábbi, óvatos állásponttól.

Miközben nyomás alá került, Starmer pénteken közleményt adott ki, amelyben a Gázában zajló „borzalmas jeleneteket” „kíméletlennek” nevezte. Ám sokan elégtelennek tartják a nyilatkozatot, mivel az nem jelez konkrét lépést a palesztin államiság ügyében. A diplomáciai fordulat elmaradása egyre több munkáspárti képviselő számára válik politikai és erkölcsi kérdéssé.

Az európai államok közül több tavaly elismerte Palesztinát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG