2p

Háromlépcsős terv alapján jutnának megállapodásra.

Irán közvetítőknek átadott egy három lépcsős tervet, amelynek alapján hajlandó tárgyalásokat folytatni az Egyesült Államokkal – számolt be hétfőn a libanoni al-Majadin televíziós csatorna.

Az információk szerint az iráni fél elvárása, hogy a tárgyalások első szakasza

„a háború befejezésére és garanciák megszerzésére összpontosítson”,

hogy az Irán és Libanon elleni katonai műveletek ne folytatódjanak. Teherán feltételei szerint „ebben a szakaszban semmilyen más kérdés nem kerülhet napirendre”. Ha ebben a kérdésben megegyezés születik, a második szakaszban Ománnal együttműködve megvitatják „a Hormuzi-szoros ellenőrzését a háború befejezése után”.

A harmadik szakasz Irán javaslata szerint Teherán nukleáris programjának kérdéskörét érintené. A csatorna hangsúlyozta, az iráni fél

„nem hajlandó megvitatni ezt a kérdést, amíg nem születik megállapodás az első két szakaszról”.

Az al-Majadin értesülése szerint, ha az Egyesült Államok elfogadja a tárgyalásokra vonatkozó tervet, Irán beleegyezik a következő forduló megtartásába.

Április 11-én Irán és az Egyesült Államok több tárgyalási fordulót tartott a pakisztáni fővárosban, Iszlámábádban. Az iráni delegációt Baker Kalibaf parlamenti elnök, az amerikait pedig J. D. Vance alelnök vezette. Ahogyan később Teheránban és Washingtonban közölték, a feleknek számos ellentmondás miatt nem sikerült megállapodásra jutniuk a konfliktus hosszú távú rendezéséről. A lehetséges új tárgyalási forduló részletei továbbra is ismeretlenek, az érvényben lévő tűzszünetet egyelőre meghosszabbították.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Még a héten Szíriába látogat az ENSZ főtitkára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 19:51
Legutóbb Ban Ki Mun akkori ENSZ-főtitkár járt hivatalos látogatáson Szíriában 2009-ben.
Nemzetközi 2025-ben is megdöntött egy rekordot Kína
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:52
Jövőre új stratégiai kutatási és kitermelési program indul.
Nemzetközi Megdicsértek minket a spanyolok: így kell lebontani egy illiberális rezsimet
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:32
Az intézkedések gyorsaságát lehet vitatni, de a demokrácia- és Európa-párti táborban senki sem kérdőjelezi meg a lépések szükségességét.
Nemzetközi Csak nem jön el a nyugvópont: az iráni konfliktus fokozza a globális energiaellátási kockázatokat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 16:58
Hiába az átmeneti piaci stabilizáció, nem szűnnek az aggodalmak. 
Nemzetközi Ázsiában több mint százmilliárd dolláros kárt okoztak tavaly az internetes csalásból élő bűnözők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:53
A kár csak tavaly 35 975 milliárd forintnak megfelelő dollár körül alakult. 
Nemzetközi Ez csak a kezdet? Adócsökkentéssel rúgta be az ajtót a szupersztár expolgármester
Kollár Dóra | 2026. július 21. 14:53
Andy Burnham rendkívül kalandos politikai pálya után ért fel a brit politika tetejére. A manchesteri diadalmenet után várnak sokat tőle.
Nemzetközi Egy Harkiv megyei települést foglaltak el az oroszok, folytatódott a csapás Odessza kikötőjére
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:38
1490 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan – ez a keddi hadijelentés mérlege. 
Nemzetközi Lesújtó adat érkezett: ismét több száz menekült veszett oda az óceánba
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:15
2026-ban mind ez idáig több mint 40 ezren érkeztek Európába különböző tengeri útvonalon. 
Nemzetközi Vizsgálat indul Hollandiában az interneten vásárolt gyógyszerek veszélyei miatt, több haláleset történt
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 13:44
Akár életveszélyes hatása is lehet egy-egy interneten vett készítménynek. 
Nemzetközi Itt az új brit kormányfő első lépése: október elsejétől csökkenti a lakossági áramszámlákat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 13:20
Cél: a hosszabb ideje tartó megélhetési válság enyhítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG