2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Hszi Csin-ping kínai elnök nagyon fontosnak nevezte a kétoldalú kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnökkel szerdán telefonon folytatott beszélgetésükben, és kijelentette, hogy e kapcsolat stabilitása és a kézzelfogható eredmények megsokszorozása érdekében továbbra is kész az együttműködés erősítésére.

A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint Hszi hangsúlyozta, hogy a feleknek korábbi megállapodásaiknak megfelelően erősíteniük kell a párbeszédet, megfelelően kezelni a nézetkülönbségeket, és bővíteni a gyakorlati együttműködést. Emlékeztetett arra, hogy a párbeszéd a korábbi évek után tavaly is folyamatos volt, és dél-koreai találkozójuk segített helyes irányban tartani a kétoldalú kapcsolatokat, amit a két ország közvéleménye és a nemzetközi közösség is kedvezően fogadott.

Tajvan a legsúlyosabb probléma az amerikai-kínai kapcsolatokban
Tajvan a legsúlyosabb probléma az amerikai-kínai kapcsolatokban
Fotó: Brendan Smialowski / AFP

A kínai elnök kijelentette, hogy Peking tartja magát ígéreteihez, és következetesen végrehajtja vállalásait.

Hozzátette, hogy ha a felek az egyenlőség, a kölcsönös tisztelet és a viszonosság elvét követve viszonyulnak egymáshoz, akkor megoldást találhatnak minden kényes problémára.

A tajvani kérdés a legsúlyosabb probléma a kínai-amerikai kapcsolatokban, miután Kína elidegeníthetetlen részének tekinti a szigetet, határozottan védi szuverenitását és területi integritását, és nem enged az elszakadást célzó törekvéseknek – mondta Hszi a Hszinhua szerint. Felszólította az Egyesült Államokat, hogy körültekintően járjon el Tajvan ügyében, különösen a fegyvereladások területén.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 13:14
Az ukrán elnök a béketárgyalások folytatásával kapcsolatban nyilatkozott meg.
Nemzetközi Rendületlenül támadják Moszkvát az ukrán drónok
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 12:59
 Az orosz légvédelem a hétvégén 250 Moszkva felé tartó ukrán drónt lőtt le.
Nemzetközi Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 09:54
Irak újraindította az északi olajexportot Törökország felé.
Nemzetközi Lépett a szakszervezet, teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 09:20
A Verdi szakszervezet egész napos figyelmeztető sztrájkot hirdetett a folyamatban lévő bérvita miatt. 
Nemzetközi A világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete jöhet létre
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 07:55
Egy olyan piaccal, ami a globális GDP közel 20 százalékát képviseli.
Nemzetközi Zelenszkij szerint Európának fel kell készülnie a terroristák és bűnözők dróntámadásaira
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 07:24
Az ukrán elnök szerint Irán és Oroszország közös katonai technológiát használ. 
Nemzetközi Hatalmas bombákat dobtak le az amerikaiak a Hormuzi-szorosnál
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 06:48
A legfontosabb háborús hírek Iránból.
Nemzetközi Izrael „megnyerte” az iráni háborút, de céljai még nem teljesültek
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 19:40
Gideon Szaár izraeli külügyminiszter kedden kijelentette, hogy Izrael gyakorlatilag megnyerte az Irán elleni háborút, ugyanakkor nem adott jelzést arra, mikor érhet véget a konfliktus, csupán annyit mondott, hogy a hadműveletek addig folytatódnak, amíg a kitűzött célokat el nem érik.
Nemzetközi Keir Starmer az ukrán elnöknek: „Nem veszíthetjük szem elől Ukrajnát”
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 19:23
Az iráni háború közepette Volodimir Zelenszkij kedden Londonban tárgyalt Keir Starmer brit miniszterelnökkel az ukrajnai békéről és az Oroszországgal szembeni szankciókról.
Nemzetközi Donald Trump szerint a NATO „nagyon ostoba hibát” követett el
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 19:00
Donald Trump elnök kedden azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Államokat a legtöbb NATO-szövetségese arról tájékoztatta, hogy nem akarnak beavatkozni az ország iráni katonai műveletébe, amit ő „nagyon ostoba hibának” nevezett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG