2p

Egy dél-koreai bíróság csütörtökön életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a korábbi államfőt, amiért 2024 decemberében – sikertelen kísérlete során, hogy statárium alá helyezze az országot – felkelést szervezett.

Az elmozdított dél-koreai vezető, aki korábban ügyészként dolgozott, és kockázatos lépésekkel jutott hatalomra, végül saját vakmerőségének esett áldozatul – mondták róla ismerősei. Úgy hitte, hogy a hadiállapot kihirdetésével képes lesz politikai ellenfeleit megtörni – írja a Reuters.

A 65 éves Jun Szogjolt a Szöuli Központi Kerületi Bíróság ítélte életfogytiglani börtönre lázadás kitervelése miatt, ami drámai bukásának betetőzése: megfosztották hivatalától, majd börtönbe került.

A bíróság megállapította, hogy a hadiállapot kihirdetésével aláásta az alkotmányos rendet: csapatokat vezényelt a parlament megrohamozására, és ellenfelei letartóztatására.

A dél-koreai törvények szerint a lázadás vezetésének vádja három lehetséges büntetést vonhat maga után: halálbüntetés, életfogytiglani börtönmunka vagy életfogytiglani szabadságvesztés börtönmunka nélkül - írja a Guardian. Az ügyészek halálbüntetést kértek, mert Jun „az alkotmányos rend súlyos megsértését” követte el azzal, hogy csapatokat mozgósított a parlament körülzárására és politikai ellenfeleinek letartóztatására.

Jun Szogjol dél-koreai elnök televíziós üzenetében feloldja a pár órával korábban kihirdetett szükségállapotot Szöulban 2024. december 4-én - néhány órával korábban egy másik hasonló üzenetben jelentette be a bevezetést MTI/EPA/YNA
Jun Szogjol dél-koreai elnök televíziós üzenetében feloldja a pár órával korábban kihirdetett szükségállapotot Szöulban 2024. december 4-én - néhány órával korábban egy másik hasonló üzenetben jelentette be a bevezetést MTI/EPA/YNA
Fotó: MTI/EPA/YNA

A vád szerint Jun a statárium kihirdetésével megpróbálta meghosszabbítani a hatalmát, és teljes kontrollra törekedett a törvényhozás felett. A volt államfőt azt követően mozdították el hivatalából, hogy 2024 decemberében szükségállapotot hirdetett, amelynek hatálya mindössze néhány óráig tartott, mert a parlament megszavazta a rendkívüli jogrend feloldását, majd az elnök elleni alkotmányos vádeljárást is. Ennek során felfüggesztették hivatalából, majd egyebek között lázadás és hivatali hatalommal való visszaélés miatt büntetőeljárást indítottak ellene – teszi hozzá a 444.

Jun sötét öltönyben, a letartóztatása óta eltelt egy év alatt látványosan lefogyva, sápadt arccal hallgatta az ítéletet. Ügyvédje tiltakozott a döntés ellen, és közölte: a védőcsapat megvitatja a volt elnökkel, hogy fellebbezzenek-e.

Jun korábban tagadta a jogsértést, és azt állította, lépésével csupán figyelmeztetést akart küldeni, hogy a demokrácia és a szabadság veszélyben van.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
Nemzetközi Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:40
Gázrobbanás történt Athén turistanegyedében, a tragédia hat ember életét követelte.
Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
Nemzetközi Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 17:59
Egyelőre nem árulta el a miniszter, milyen további beszerzéseket tervez a Honvédség. De mi a helyzet az 1,2 millió forintos egyenruhákkal?
Nemzetközi Magas rangú vendég látogatott a New York-i magyarokhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:55
A magyar köztársasági elnököt a tengerentúli közösség látta vendégül.
Nemzetközi Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:01
Emmanuel Macron XIV. Leó pápát fogadta, aki négynapos apostoli látogatásra érkezett Franciaországba.
Nemzetközi Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:53
Az Egyesült Államok újabb diplomáciai egyeztetéseket készít elő az ukrajnai háború lezárásának előmozdítására – közölte Volodimir Zelenszkij, ameyről a Portfolio számolt be. Az ukrán elnök szerint első lépésként technikai szintű találkozóra kerülhet sor, amelynek egyik lehetséges helyszíne Abu-Dzabi. Egyelőre nem világos, hogy Oroszország milyen formában venne részt a folyamatban.
Nemzetközi Alkotmányozó többséget szerzett Putyin pártja az orosz parlamenti választáson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:34
A 450 képviselői helyből 349-et szerzett meg a kormányzó Egységes Oroszország az orosz parlament alsóházában – ismertette a választás végeredményét Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke, amelyről az MTI számolt be. Ezzel a Vlagyimir Putyin elnököt támogató párt továbbra is rendelkezik a 300 mandátumot meghaladó alkotmányozó többséggel. Az Egységes Oroszország saját összesítése szintén 349 mandátumról számolt be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG