2p

Idéjétmúlt az alkotmányozás korlátozás.

Litvániában a parlamenti pártok megállapodtak, hogy törlik az ország alkotmányából azt a cikkelyt, amely tiltja atomfegyverek állomásoztatását Litvániában – jelentette be csütörtökön a balti ország elnöke.

„Súlyosbodik a geopolitikai helyzet, és az alkotmányunk teljesen más körülmények között íródott”

- jelentette ki Gitanas Nauseda.

Bár az államfő hangsúlyozta: Vilnius egyelőre nem tervezi atomfegyverek tárolását Litvánia területén, a tilalom eltörlésével az ország többé nem lesz korlátozva ezen a téren, „amennyiben a jövőben változnának a körülmények”.

Mint mondta, csaknem minden parlamenti frakció egyetértett abban, hogy az alkotmány 137. cikke – amelynek értelmében tilos Litvánia területén tömegpusztító fegyvereket tárolni és külföldi katonai támaszpontot létrehozni -

„elavult és idejétmúlt”,

a vélemények pedig csupán abban tértek el, miként eszközöljék a szükséges változtatásokat az alkotmányban. Példaként idézte a Hajnal a Nyemanon ellenzéki párt javaslatát, amely szerint az ügyben népszavazást kell kiírni, ám hangsúlyozta, hogy ő maga ezt nem tartja szükségesnek.

Kiemelte, hogy gyakorlatilag Litvánia az egyetlen NATO-tagország, amely még mindig betartja az ilyen jellegű korlátozást.

 

„Igazán sajnálatos lenne, ha mi válnánk a NATO 'gyenge láncszemévé'”

- szögezte le.

Június elején a The Financial Times című londoni lap arról számolt be, hogy az Egyesült Államok fontolgatja nukleáris fegyvereknek további európai NATO-tagországokba telepítését, nem sokkal később pedig Robertas Kaunas litván védelmi miniszter azt közölte, hazája részt vesz az erről szóló megbeszéléseken, hozzátéve: az amerikai nukleáris fegyverek Litvániába telepítése kizárólag válság vagy háborús idők esetén jöhetne szóba.

Juozas Olekas, a litván parlament elnöke elmondta, hogy az alkotmányban szükséges változtatásokat az idei év végéig el tudják végezni

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megint odaszóltak a lengyelek Zelenszkijnek – az ukrán EU-csatlakozás is veszélyben?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:18
Nem csökken a feszültség a két ország között.
Nemzetközi Már 800-nál is több halottat követelt a kánikula Németországban
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:46
85 éves kor felett különösen veszélyes a nagy meleg.
Nemzetközi Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:06
Csak az erőből ért Oroszország?
Nemzetközi Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:03
Tizedelik a drónok az orosz katonákat.
Nemzetközi Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:23
Csütörtök hajnalban pusztító támadást intéztek az oroszok az ukrán főváros ellen.
Nemzetközi Elképesztő izgalmak a vébén
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:33
A házigazdák pedig emberhátrányban nyertek, Anglia is alaposan megizzadt Kongó ellen.
Nemzetközi Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:35
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
Nemzetközi Két település is orosz kézre került Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 16:23
Harkiv és Zaporizzsja térségében.
Nemzetközi Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:36
1300 kilométerre a fronttól.
Nemzetközi Nagyon melegek lettek a világ óceánjai
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:20
A bolygó kétharmadát borító óceánok felszíni átlaghőmérséklete júniusban átlagosan 20,98 Celsius-fokot ért el.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG