2p

Hiába egyeztetett a WCK az IDF-fel, mégis légitámadás érte a konvojukat.

Izrael nemzetközi kötelezettségének megfelelően alaposan és átláthatóan kivizsgálja a World Central Kitchen (WCK) nonprofit segélyszervezet hét alkalmazottjának halálát okozó légicsapást – ígérte kedden Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője. Hozzátette, hogy beszélt José Andrésszal, a szervezet alapítójával, kifejezte neki részvétét, és hangsúlyozta, hogy a WCK munkája kulcsfontosságú a Gázai övezetben.

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet ellenőrzése alatt lévő gázai egészségügyi minisztérium adatai szerint a Gázai övezetben a háború október 7-ei kitörése óta annak következtében 32 916 ember halt meg. Izrael szerint azonban ezek az adatok ellenőrizetlenek, és a minisztérium az adat megadásakor nem tesz különbséget civilek és fegyveresek vagy terroristák között, valamint azt sem jelzi, hogy Izrael okozta-e a halálukat vagy nem.

Egyre több a civil áldozat
Egyre több a civil áldozat
Fotó: EPA / HAITHAM IMAD

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden közölte, hogy a gázai es-Sifá kórház már semmilyen formában nem képes kórházként működni. Az intézmény épületegyüttesét kétheti harcok után hétfőn hagyták el az izraeli katonák.

A dél-izraeli Eilat város önkormányzata kedden reggel közölte, hogy lezuhant egy ellenséges drón a városon kívül, mintegy kétszáz méterre a jordániai határtól.

Reuven Rivlin volt izraeli államfő a katonai rádióban arra figyelmeztetett kedden, hogy Izrael egy lépésre van a nemzetközi kiközösítéstől. „Elveszítjük azt a hatalmas erkölcsi tekintélyt, amelyet az izraeli kormányok generációk óta élveztek, amelyet az IDF és Izrael hadviselési moráljával 76 év alatt megszerzett” – jelentette ki.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megszólalt: Irán lelőhetett egy amerikai helikoptert?
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 19:28
Az elnök kijelentése messzire vezethet.
Nemzetközi A futballsiker alkímiája, avagy mit tanulhatunk Horvátországtól és Uruguaytól?
Wéber Balázs | 2026. június 9. 19:06
Hogyan lehetséges az, hogy miközben olyan kis országok, mint Horvátország és Uruguay hosszú ideje kiemelkedően sikeresek a futballban, Magyarország már négy évtizede képtelen kijutni a világ legjelentősebb sporteseményére? A siker elsősorban nem a pénzen múlik – annál inkább a futballkultúrán, a tehetségen, a nevelésen és a mentalitáson. Nagyító alatt ezúttal a siker kulcsa a legnépszerűbb sportágban.
Nemzetközi Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:48
Legalább kilenc halottról szólnak a hírek.
Nemzetközi Újabb izraeli minisztert tiltottak ki Franciaországból
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:31
Már a második izraeli kormánytag ellen foganatosítanak ilyen intézkedést.
Nemzetközi Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:54
Szexuális zaklatás miatt függesztették fel.
Nemzetközi Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:52
Másodpercenként 3768 dollár.
Nemzetközi Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 11:29
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Nemzetközi Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:21
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan. Emiatt kénytelen kihagyni a vb-t.  
Nemzetközi Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:57
A légvédelem 146 drónt hatástalanított.
Nemzetközi Dél-Koreában nyoma sincs válságnak, rég pörgött így a gazdaságuk
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:59
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG