3p

Csütörtökön lehet a háború eddigi legfontosabb diplomáciai találkozója. Az továbbra sem világos, hogy Vlagyimir Putyin is részt vesz rajta. Zelenszkij viszont ragaszkodik ahhoz, hogy személyesen tárgyaljon az orosz elnökkel. 

Erdogan – akinek szavait a török elnöki hivatal az X-en is közzétette – hangsúlyozta, hogy Ankara határozottan kiáll az „igazságos és tartós béke felé vezető” ukrajnai tűzszünet mellett, hozzátéve, hogy az utóbbi napokban mind Volodimir Zelenszkij ukrán, mind Vlagyimir Putyin orosz államfővel egyeztetett az ügyben telefonon.

Emellett Ankara elkötelezettségét hangoztatta a NATO mellett, kiemelve, hogy Törökország októberben ismét átveszi a NATO koszovói békefenntartó missziójának (KFOR) parancsnokságát.

A NATO-nak nem szabad részt vennie az ukrajnai háborúban – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök Isztambulban, Mark Rutte NATO-főtitkárral tartott egyeztetésén. „Törökország mindenkor minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy megőrizze az észak-atlanti szövetség erejét” – olvasható az elnöki hivatal közleményében.

Rutte a maga részéről – szintén az X-en – szilárd és hatékony szövetségesnek nevezte Törökországot, az ukrajnai háborúval kapcsolatban pedig leszögezte: valódi lehetőséget lát a békére.

Csütörtökön elindul a háború lezárása? 

A felek egy nappal a NATO-tagországok külügyminisztereinek informális, a törökországi Antalyában rendezendő találkozója előtt egyeztettek.

A tervek szerint az ukrajnai háborút lezárásáról szóló – közvetlenül és vezetői szinten folyó – egyeztetések csütörtökön, Törökországban indulhatnak újra. Zelenszkij már korábban jelezte részvételét az eseményen.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint az orosz delegáció május 15-én Isztambulban lesz, és ott fogják várni az ukrán felet. 

Peszkov korábban azt közölte, hogy „amint az elnök ezt szükségesnek tartja”, a Kreml be fogja jelenteni, hogy ki képviseli majd Oroszországot az Ukrajnával folytatandó tárgyalásokon. Egyéb kommentárt nem fűzött a témához.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedd délután kijelentette, hogy csak akkor megy Isztambulba tárgyalni az oroszokkal, ha az orosz elnök is ott lesz.

Trump ultimátumot adott

A két országnak előrelépést kell tenni a háború lezárását célzó tárgyalásokon, különben az Egyesült Államok kilép a rendezési folyamatból – közölte kedden Steve Witkoff, az Egyesült Államok elnökének különmegbízottja.

„Úgy gondolom, hogy ha Vlagyimir Putyin visszautasítja, hogy eljöjjön Törökországba, az a végső jelzés lesz arra nézve, hogy Oroszország nem akarja befejezni ezt a háborút, hogy Oroszország nem akar és nem is áll készen semmiféle tárgyalásra” – jelentette ki Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője kedden.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
Nemzetközi Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 17:59
Egyelőre nem árulta el a miniszter, milyen további beszerzéseket tervez a Honvédség. De mi a helyzet az 1,2 millió forintos egyenruhákkal?
Nemzetközi Magas rangú vendég látogatott a New York-i magyarokhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:55
A magyar köztársasági elnököt a tengerentúli közösség látta vendégül.
Nemzetközi Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:01
Emmanuel Macron XIV. Leó pápát fogadta, aki négynapos apostoli látogatásra érkezett Franciaországba.
Nemzetközi Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:53
Az Egyesült Államok újabb diplomáciai egyeztetéseket készít elő az ukrajnai háború lezárásának előmozdítására – közölte Volodimir Zelenszkij, ameyről a Portfolio számolt be. Az ukrán elnök szerint első lépésként technikai szintű találkozóra kerülhet sor, amelynek egyik lehetséges helyszíne Abu-Dzabi. Egyelőre nem világos, hogy Oroszország milyen formában venne részt a folyamatban.
Nemzetközi Alkotmányozó többséget szerzett Putyin pártja az orosz parlamenti választáson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:34
A 450 képviselői helyből 349-et szerzett meg a kormányzó Egységes Oroszország az orosz parlament alsóházában – ismertette a választás végeredményét Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke, amelyről az MTI számolt be. Ezzel a Vlagyimir Putyin elnököt támogató párt továbbra is rendelkezik a 300 mandátumot meghaladó alkotmányozó többséggel. Az Egységes Oroszország saját összesítése szintén 349 mandátumról számolt be.
Nemzetközi Macron újabb orosz mozgósítást és európai drónfenyegetést emleget
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:09
Franciaországot is érheti olyan, robbanóanyaggal felszerelt drónokkal végrehajtott támadás, amilyenre augusztusban a lipcsei repülőtéren volt példa – erről Emmanuel Macron beszélt csütörtök esti televíziós interjújában, amelyről az MTI számolt be. A francia elnök szerint közben egy újabb, mintegy 300 ezer fős orosz mozgósítás is reális forgatókönyv lehet.
Nemzetközi Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 05:46
Váratlan helyről nyomták át az Orbán-kormány régi követelését. De miért vettek le két orosz oligarchát az uniós szankciós listáról, és mi jöhet ezután?
Nemzetközi NATO-elnök: megvannak a válaszaink az orosz hibrid fenyegetésekre
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:55
A NATO kidolgozta „az összes lehetséges válaszlépést” az Oroszország részéről érkező kibertámadások és más, úgynevezett hibrid fenyegetések kezelésére, és szükség esetén alkalmazni is fogja azokat, hogy az észak-atlanti szövetség továbbra is erős maradhasson – jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön azon a New York-i megemlékezésen, amelyet a 2001. szeptember 11-i terrortámadások 25. évfordulója alkalmából tartottak az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris hetéhez kapcsolódva.
Nemzetközi Ukrajnáról, 1956-ról és bizalmi válságról beszélt Baka András az ENSZ-közgyűlésen
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:35
Azt a szabadságot, amelyet a magyarok 1956-ban maguknak követeltek, ma az ukránok számára is meg kell védenünk – jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG