2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Azerbajdzsán és Örményország közösen terjesztené fel Donald Trumpot Nobel-békedíjra. Ezt a két ország vezetője jelentette ki, miután pénteken a Fehér Házban, az amerikai elnök jelenlétében aláírta a 35 éve fennálló konfliktus lezárásáról szóló békemegállapodást, amely amerikai közvetítéssel jött létre.

Ilham Alijev, Azerbajdzsán elnöke azzal érvelt, hogy kézzelfogható eredményről van szó, amely az amerikai elnök vezető szerepének köszönhető, akinek sikerült elérni azt, amit az EBESZ felügyelete alatt 1992 óta tartó úgynevezett Minszki folyamat révén hiába próbáltak létrehozni. Hozzátette, azt javasolja, hogy a két kaukázusi ország közös levélben forduljon a békedíj odaítéléséről döntő testülethez.

Az azeri vezető kérdésre válaszolva hangsúlyozta, ha nem gondolták volna komolyan, hogy betartják a békemegállapodásban szereplő feltételeket, akkor „egészen biztos, hogy nem jöttek volna el a világ első számú irodájába”.

Nikol Pasinján örmény miniszterelnök azt hangoztatta, hogy jelentős mérföldkövet értek el a megállapodás aláírásával Örményország és Azerbajdzsán kapcsolataiban. „Lefektetjük az alapját annak, hogy jobb történetet írjunk, mint amiben a múltban részünk volt” - fogalmazott.

Donald Trump úgy vélte, hogy egy olyan konfliktust sikerült lezárulni, amire sokan próbáltak megoldást találni sikertelenül, és hozzátette, hogy Örményország és Azerbajdzsán több mint 35 éven keresztük keserű konfliktust vívott, amely óriási szenvedéssel járt mindkét nemzet számára.

A békeszerződés mellett az azeri és örmény vezető külön kétoldalú megállapodást is kötött az Egyesült Államokkal. A Fehér Ház közleménye szerint ezek a gazdasági egyezmények „megnyitják a Dél-Kaukázusban rejlő komoly potenciált a kereskedelemben, szállításban, infrastruktúrában, valamint technológiában, és új lehetőségeket teremtenek az amerikai emberek és amerikai vállalkozások számára”.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
Nemzetközi Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 12:23
A szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Marko Kricakot.
Nemzetközi Sikerült megállapodniuk az ukránoknak és az oroszoknak egy fontos dologban
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:51
A tűzszünet Oleski körzetében kedden hajnalban lépett életbe és a tervek szerint vasárnap késő estig tart. 
Nemzetközi Terrortámadás készül Moszkvában: az Egyesült Államok figyelmeztette Oroszországot
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 18:55
Moszkvában készülő terrortámadásra figyelmeztette Oroszországot az Egyesült Államok – közölte szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
Nemzetközi Szoros a verseny Texasban: mégis kiosztja Trump az árvízsegélyt
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 17:42
Donald Trump amerikai elnök négy nappal a félidős választások előtt jóváhagyta a júliusi texasi áradások károsultjainak szánt szövetségi segélyt, amelyet kormánya korábban elutasított – írta a Politico amerikai hírportál.
Nemzetközi Franciaország ma is az utcára vonul, rendkívüli a készültség
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 16:57
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szombat délután megkezdődtek a francia nagyvárosokban a szakszervezetek által a megélhetési gondok elleni tiltakozásul harmadik alkalommal szervezett szociális megmozdulások, amelyekhez csatlakoztak az egykori sárgamellényesek és a közoktatás javítását követelő diákok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG