2p

Már több ezer embert fordítottak vissza a német határokról a szigorított ellenőrzések bevezetése óta.

A szigorított határellenőrzések május 8-i bevezetése óta 7960 határsértést regisztráltak Németország határain; 6193 embert közvetlenül a határokon utasítottak, illetve toloncoltak vissza, köztük 285-en voltak olyanok, akik menedékeljárásért folyamodtak – közölte kedden a potsdami német szövetségi rendőrség.

A tájékoztatás szerint összességében csökkent az illegális belépések száma 2025 első félévében.

Az új német kormány hivatalba lépése előtti időszakkal ellentétben most már a menedékkérőket is visszautasíthatják. A berlini vezetés e tekintetben a menedékjogi törvényre támaszkodik, amely szerint el lehet utasítani azokat, akik biztonságos harmadik országból érkeznek. Vannak azonban kivételek a különösen veszélyeztetett csoportokhoz tartozó emberek számára. A rendőrség a június 30-ig terjedő időszakban 79 ilyen menedékkérelmet vett nyilvántartásba.

Május eleje óta a hatóságok a fokozott határellenőrzések során mindemellett 274 embercsempészt vettek őrizetbe, illetve egyfajta „járulékos fogásként” 1517 olyan személyt sikerült kézre keríteni, akikkel szemben elfogatóparancs volt kiadva. Intézkedés történt 319 olyan ember esetében is, akikkel szemben beutazási tilalom volt érvényben. Mindemellett 232 politikai, illetve vallási (iszlamista) szélsőségest is feltartóztattak.

Az ellenőrzéseket a német határokon már az előző német kormány bevezette tavaly szeptember 16-án. A június 30-ig tartó időszakra vonatkozóan a rendőrség 42 539 határsértést és 28 178 visszautasítást jelentett. A teljes időszak alatt 1154 embercsempészt fogtak el, és 6959 olyan személyt, akik ellen elfogatóparancs volt érvényben.

A rendőrség a 2025 első félévére vonatkozó adatokat is közölte, amelyek az összes határsértést tartalmazzák, így nemcsak a szárazföldi, hanem a légi és tengeri határokon is. Eszerint januártól júniusig 30 590 ilyen esetet regisztráltak. Ez a szám 2024 első félévében 42 401 volt.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Már halálos áldozatai is vannak az iráni válaszcsapásoknak – Dubaj utcái kiürültek
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 15:09
Az iráni ellentámadás nem igazán tud átjutni a légvédelmi rendszereken, de az anyagi károk mellett már személyi sérülések és néhány haláleset is köthető hozzájuk.
Nemzetközi Így ömlik a pénz Putyin állítólagos szeretőjéhez
Kormos Olga | 2026. március 1. 14:49
Bár sem Vlagyimir Putyin, sem Alina Kabajeva soha nem ismerte el viszonyukat, az papírokkal igazolható, hogy hány milliárd rubelt csatornáztak be az állítólagos szeretőnek.
Nemzetközi Megölték Putyin szövetségesét – megszólalt az orosz elnök
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 11:58
Az iráni Hámenei ajatollah halálát cinikus gyilkosságnak nevezte Vlagyimir Putyin.
Nemzetközi Durvul a helyzet: megrohamozzák az amerikai követségeket, konzulátusokat
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 09:47
Jelentős a feszültség a régióban: Karacsiban a konzulátust, Bagdadban a nagykövetséget vették célba az Amerika-ellenes tüntetők, Pakisztánban le is lőttek közülük többeket. Irán közben a régió számos országa ellen rakétatámadásokat indít.
Nemzetközi Iráni háború: Szijjártó Péter egy fontos helyzetjelentést és egy követelést tett közzé
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 09:17
A külgazdasági és külügminiszter is összefoglalta a helyzetet vasárnap reggel.
Nemzetközi Mi történik Iránban? Vasárnap reggeli összefoglaló
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 08:57
Számos vezető beosztású iráni politikus és katona halott, és bár az ellentámadások széleskörűek, egyelőre eredménytelenek. Az iráni nép reakciója nem egységes – az emberek fele ünnepel Hámeini halála miatt, a másik fele gyászol és bosszút esküszik. Vasárnap reggeli összefoglaló.
Nemzetközi Hivatalos: az ajatollah is meghalt az izraeli-amerikai támadásban (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 22:53
Ali Hámenei ajatollah, Irán vezetője is életét vesztette a szombati légicsapásokban.
Nemzetközi Trump Iránnak: ezt pár év múlva megismételjük
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 21:19
Ezúttal is a nyers erő nyelvén szólalt meg az Egyesült Államok elnöke.
Nemzetközi Dermesztő: öngyilkos újítással is rombolt Amerika Iránban
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 20:58
Most előszört villogtak ezzel élőben. 
Nemzetközi Megszólalt Netanjahu Izraelben: mindenkit az utcára irányított
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 20:34
Arról beszélt, hogy páratlan esélyt teremtettek Amerikával.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG