1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Nem fognak ide-oda repkedni.

Az Egyesült Államok többé nem vállal közvetítői szerepet az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalásokon – jelentette be Tammy Bruce, az amerikai külügyminisztérium szóvivője a Telegraph szerint.

Mint fogalmazott: „A változás lényege az, hogy nem – természetesen továbbra is elkötelezettek vagyunk, segítünk, amiben tudunk. De nem fogunk a világ egyik pontjáról a másikra repülni egy-egy találkozó miatt, ez most már a két fél dolga. Most jött el az ideje, hogy konkrét elképzeléseket dolgozzanak ki arról, hogyan ér véget ez a konfliktus. Ez rajtuk múlik.”

Az amerikai döntést nem sokkal azután hozták nyilvánosságra, hogy kiderült: a Trump-adminisztráció szerdán értesítette a kongresszust, hogy legalább 50 millió dollár értékű fegyverexportot hagy jóvá Ukrajna számára. Ez volt az első ilyen engedély azóta, hogy Donald Trump több mint száz napja ismét hivatalba lépett.

Korábban Washington és Kijev megállapodást írt alá egy hosszabb ideje vitatott ritkaföldfém-ügyletben, amely az Egyesült Államok számára előnyös hozzáférést biztosít Ukrajna jelentős ásványkincseihez.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb kihívásokkal néz szembe a német export
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 13:35
Ezúttal a Rajna alacsony vízállása veszélyezteti a kivitelt.
Nemzetközi Ezt mindenki meg fogja érzeni, rossz hír érkezett az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 13:19
Az ország energiaügyi információs hivatala szerint  86,81 dollár lehet a Brent nyersolaj ára. 
Nemzetközi A mesterséges intelligencia miatt csökkennek a bérek?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 12:48
Főleg felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében lehet így.
Nemzetközi Váratlanul megszólalt és üzent Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 11:48
Az orosz elnök megtekintette az orosz Csendes-óceáni Flotta hadgyakorlatának zárószakaszát.
Nemzetközi Orosz harci drónokat semmisített meg Románia
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 09:12
Katonai búvárok robbantották fel.
Nemzetközi Kőkemény orosz légicsapások zúdultak Ukrajnára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 08:43
A dél-ukrajnai Herszon volt a célpont ezúttal.
Nemzetközi Tömeges ukrán dróntámadás zúdult az oroszokra
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 08:13
A régiót az éjjel több száz drón támadta.
Nemzetközi Trump titokban repülőgépet cserélt a NATO-csúcs után
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 07:11
Egy lehetséges fenyegetés miatt cserélt gépet.
Nemzetközi Már a termelés költségénél is olcsóbban adják a gabonát az ukrán gazdák
Vámosi Ágoston | 2026. augusztus 12. 05:44
A Fekete-tenger a világ legveszélyesebb helye: a szállítmányozás még a Hormuzi-szorosnál is kockázatosabbá vált, ezért három hete szinte teljesen leállt az ukrán tengeri kereskedelem. Az ukrajnai kikötőket bármikor elérheti egy orosz rakéta, a hatékony Patriot légvédelmi rendszerből pedig kevés van. Az orosz drónok pedig kétszer is átrepültek Ukrajna szomszédjához a múlt héten.
Nemzetközi Hatéves mélypontra süllyedt az EU-ba bejutó migránsok száma, de bármikor berobbanhat egy újabb válság
Wéber Balázs | 2026. augusztus 11. 19:06
Az illegális úton az Európai Unióba érkező bevándorlók száma 2020 óta nem volt olyan alacsony, mint az idén. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy Európa hátradőlhet, ahogy azt a „ceutai ostrom” is egyértelműen jelzi. Nagyító alatt ezúttal a migrációs nyomás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG