3p

Oroszország a következő időszakban leszállítja Szlovákiának azt a gázt, amelynek a szállítására a vonatkozó szerződésekben kötelezettséget vállalt, a probléma a szlovák tranzitilletékből származó bevétel kiesése és a gáz árának emelkedése – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a TA3 hírtelevízió egyik műsorában vasárnap.

A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint a szlovák miniszterelnök a hírtévében azt mondta: az ukrajnai gáztranzit leállítása után Oroszország alternatív gázszállítási útvonalakon fogja leszállítani a Szlovákiának leszerződött gázt, például Magyarországon keresztül.

„Az orosz fél megerősítette, hogy azt, amit le kell szállítaniuk, azt a 3,5 milliárd köbméter gázt, azt le is szállítja. Létezik a déli gázszállítási útvonal és léteznek más lehetőségek is” – mondta Robert Fico, akinek a szavait a szlovák hírügynökség idézte.

Robert Fico szerint megkapják az orosz gázt
Robert Fico szerint megkapják az orosz gázt
Fotó: Facebook

Robert Fico a kialakult helyzettel kapcsolatban rámutatott: Szlovákia számára a közeljövőre nézve biztosított a gázszállítás, a probléma viszont az, hogy az ukrán gáztranzit leállítása miatt országa tetemes összegű tranzitilletéktől, mintegy 500 millió eurótól esik el, valamint az is, hogy az ukrán gáztranzit leállítása komoly nyomást gyakorol az európai gázárakra.

A szlovák kormányfő kiemelte: az ukrajnai gáztranzit leállítása miatt az európai gázpiacról mintegy 13,5 milliárd köbméter gáz esik ki, ami rendkívüli mértékben megemeli a gáz európai árát, amely már most ötször magasabb, mint az Egyesült Államokban.

„Ez volt a fő ok, amiért csütörtökön Brüsszelben jártunk, ahol ezt jól tudják, s figyelmeztettem az Európai Bizottságot, hogy amennyiben nem teszünk azért, hogy egy bizonyos mennyiségű gázt továbbra is be tudjunk hozni Ukrajnán keresztül keletről, akkor olyan gázhiány és gázáremelkedés lesz Európában, amely véglegesen ellehetetlenít minket az Egyesült Államokkal és Kínával szemben” – hangsúlyozta Robert Fico.

A szlovák miniszterelnök már korábban rávilágított, hogy az ukrajnai gáztranzit leállítása az Európai Unió tagállamainak csak a gázárak növekedése következtében 60-70 milliárd eurós többletkiadást eredményez majd.

Az ukrajnai gáztranzit leállítása után kialakult helyzet rendezési lehetőségeiről csütörtökön Brüsszelben a bizottság képviselőivel is tárgyalt a pozsonyi kormány küldöttsége, a találkozón szakértői munkacsoport létrehozásáról született megegyezés.

Bár a brüsszeli találkozót annak zárónyilatkozatában mindkét résztvevő fél konstruktívnak minősítette, Robert Fico kilátásba helyezte, hogy amennyiben a munkacsoport igyekezetei nem vezetnek eredményre, akkor Szlovákia válaszintézkedéseket foganatosít majd Ukrajnával szemben, a többi között érvényesítheti vétójogát az uniós döntéshozatalban.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A világ első 3D-vel nyomtatott szállodája Oroszországban épül fel
Elek Lenke | 2026. július 26. 17:01
Rosztov-Velikijben épül a világ első 3D nyomtatással épített szállodakomplexuma, Jaroszlavl megyében, a festői Nyero-tó partján. A fő épületet, a vendégházakat, az egész évben nyitva tartó úszómedencéket, a hajóállomást és az épületek belsőépítészeti struktúráját egyaránt így hozzák létre. A legmodernebb technológia ellenére maga a komplexum a rosztovi Kreml stílusát idézi. A projekt több mint 1 milliárd rubelbe kerül.
Nemzetközi Francia erdőtűz: Bordeaux evakuálása egyelőre nincs napirenden
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 16:20
A tűz vasárnap alig 15 kilométerre volt Bordeaux városától.
Nemzetközi Amszterdam fokozza a Pride rendezvények biztonságát a berlini támadás után
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 15:20
Amszterdam idén a WorldPride házigazdája. 
Nemzetközi Korlátozzák a moszkvai légi forgalmat a fokozódó ukrán támadások miatt
Elek Lenke | 2026. július 26. 14:26
Az orosz főváros környékén csökkentették a repülőgépek megengedett maximális repülési magasságát az egyre gyakoribb ukrán támadások miatt. A korlátozások növelik a repülési időt és az üzemanyagköltségeket, valamint a madárütközések kockázatát – igaz, az orosz légitársaságoknak ennél komolyabb problémákkal is meg kell küzdeniük. 
Nemzetközi F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 13:45
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
Nemzetközi Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 12:50
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. 
Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG