2p

Az elektromos autókra kivetett vámok után megérkezett Kína válaszlépése: az Európai Unióból érkező tejtermékek után akár 40 százalék feletti vámot is fizethetnek a termelők.

Vámokat vet ki az Európai Unióból érkező termékekre Kína – számol be a Reuters a kínai kereskedelmi minisztérium közleményéről. Az Európai Unió korábban szintén vámot vetett ki a Kínából érkező elektromos autókra, a távol-keleti ország döntését válaszlépésként értelmezik.

A tejtermékeket 21,9-42,7 százalék közötti vám terheli, ezt a kínai tejiparra gyakorolt hatással indokolják. Kína tavaly 589 millió dollár értékben importált tejtermékeket.

A sertéshús-termékekre 4,9 és 19,8 százalék közötti vámok vonatkoznak a következő öt évben. Kína tavaly 4,8 milliárd dollár értékű sertéshúst importált, ennek túlnyomó részét az Európai Unióból, és a legtöbbet Spanyolországból.

A tömény szeszes italokra legfeljebb 34,9 százalékos vámot kell fizetni 2030. július 5-éig. Egy nem nyilvánosságra hozott árszint alatt maradó vállalatoknak azonban nem kell vámot fizetniük, ami felháborodást keltett a nagy márkák, például az LVMH, vagy a Remy Cointreau tulajdonosai körében. A kínai kereskedelmi minisztérium szerint 34 gyártóval tudtak megállapodni az árstopról. A francia gyártók adják a kínai szeszesital-import európai részének szinte egészét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Egekbe szökött a koporsók ára Oroszországban
Elek Lenke | 2026. április 26. 17:12
Nincs elég temető és krematórium.
Nemzetközi Trump szerint elégtelen Irán ajánlata, lefújta a béketárgyalást
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:04
A két különmegbízott, Steve Witkoff és Jared Kushner tárgyalt volna Pakisztánban az iráni külügyminiszterrel, de Trump szerint nem éri meg a sok utazás és költség emiatt.
Nemzetközi Miután kimenekítették Trumpot, az is kiderült, ki volt a washingtoni lövöldöző
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 10:56
A Fehér Ház vacsoráján nyitott tüzet egy 31 éves férfi, aki tanárként dolgozott, és emellett videojátékokat fejlesztett. Az előző elnökválasztás előtt Kamala Harris kampányát is támogatta egy kisebb összeggel.
Nemzetközi Negyven éve történt Csernobil: titkos Stasi-akták fedik fel a félretájékoztatási kampányt
Kormos Olga | 2026. április 26. 10:41
1986. április 26-án a csernobili atomerőműben egy végzetes tervezési hiba miatt a túlfuttatott 4-es reaktor egy rutinszerű leállítási kísérlet során felrobbant, elindítva egy olyan eseményláncolatot, amely végül több százszor nagyobb mennyiségű radioaktív anyagot juttatott a légkörbe, mint a Hirosimára ledobott atombomba.
Nemzetközi Orbán Viktor szövetségese mondott egy meredeket
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:56
Aleksandar Vucic szerb elnök a hanyatló Nyugat-római Birodalomhoz hasonlította Európát.
Nemzetközi Patthelyzet Szlovéniában
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 15:13
Az államfő nem állít miniszterelnök-jelöltet.
Nemzetközi Netanjahunál prosztatarákot diagnosztizáltak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:56
Még 2024-ben, csak most hozták nyilvánosságra.
Nemzetközi Zelenszkij kész tárgyalni Putyinnal a békekötésről
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 13:31
Az ukrán elnök szeretné, ha a megbeszélésekre Azerbajdzsánban kerülne sor.
Nemzetközi Már Romániát is elérték az orosz drónok
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 13:04
Több mint kétszáz embert evakuáltak Romániában dróntörmelékek miatt.
Nemzetközi Nem nyugszik Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:51
Kormány a halálbüntetések végrehajtásának gyorsításáról szóló intézkedéseket hozott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG