3p

Az első harminc napjának eredményeit sorolta ott, ahol nem sokkal előtte megint náci karlendítésre emlékeztető gesztust láthattak a nézők.

Négy év további harcot ígért Donald Trump elnök az amerikai konzervatívok éves konferenciája, a CPAC záró szónokaként szombaton.

Az államfő a Washington elővárosában tartott eseményen beszámolt újabb elnöki ciklusának első 30 napján meghozott intézkedéseiről. A többi között kiemelte az illegális bevándorlás megszüntetésére tett lépéseket, annak kinyilvánítását, hogy két nem létezik, a férfi és a nő, valamint felidézte a született férfiaknak a nők sportjából kitiltására vonatkozó döntését.

Donald Trump beszámolt a kormányzati pazarlás megszüntetésére létrehozott kormányzati szervezet (Department of Government Efficiency, DOGE) eddigi intézkedéseiről, és a kormányzati kiadások felülvizsgálatáról, aminek részeként befagyasztották a külföldi segélyek folyósítását.

Megfogalmazása szerint „háborút visel a kormányzati pazarlás, csalás és visszaélés ellen”, és elismerését hangoztatta a munkával megbízott Elon Musk eddigi lépései iránt.

Az elnök megerősítette: közel áll a megállapodás az Ukrajnával arról, hogy az amerikai költségvetés milyen formában kapja vissza az elmúlt három évben nyújtott támogatást, és kijelentette, hogy az Európai Unió is kölcsönként folyósította a segítséget. Úgy fogalmazott, „megpróbálja visszaszerezni” az elküldött összeget – véleménye szerint 350 milliárd dollárt –, és megismételte, hogy a többi között ritkaföldfémeket szeretne kapni cserébe a támogatásért. Az elnök megerősítette, hogy célja az ukrajnai háborús konfliktus rendezése és a béke megteremtése.

Donald Trump hangsúlyozta: reménye szerint politikai örökségként azt hagyja majd hátra, hogy a „béketeremtőként” emlékeznek rá, nem a „hódítóként”.

Az amerikai államfő a CPAC-es felszólalását megelőzően találkozott Andrzej Duda lengyel elnökkel. A rövid megbeszélésről kiadott közlemény szerint a két konzervatív vezető megerősítette országaik szoros szövetségét, és Donald Trump elismerését fejezte ki a lengyel védelmi kiadások növelése miatt.

Az amerikai konzervatív konferencia zárónapjának felszólalója volt Javier Milei; az argentin államfő az amerikai kormányzat kiadáscsökkentését méltatta, amelyet a saját kormánya által végrehajtott állami megtakarítási programhoz hasonlított. Emellett támogatásáról biztosította a Trump-adminisztrációnak az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynöksége (USAID) méretének csökkentésével kapcsolatban tett intézkedéseit.

(MTI)

(A konferencián, amelyen Orbán Balázs is megszólalt, Steve Bannon, Trump korábbi tanácsadója is bemutatott egy Elon Muskéra – és Adolf Hitlerére – igencsak hasonlító karlendítést.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG