A világban egyre több találgatás kel szárnyra, hogy vajon milyen indítékok vezették Trump elnököt Ukrajna szégyenletes elárulásához. Lehet, hogy tényleg beszervezte a KGB 1987-ben? – kérdezgetik egyre többen. „Végső soron térdre borult Putyin előtt” – mondja John Bolton, volt biztonsági tanácsadója.
Ünneplés a Kreml-ben
A moszkvai krími pezsgőkészletek bizonyára nem elegendőek az összes olyan ünnepségre, amelyen a váratlan szerencsére mostanában koccintanak. A Kremlben jelenleg úgy érezhetik, mintha a Karácsony, a Húsvét és az összes ünnep egyazon időpontra esne – hiszen Trump a hozzá fűzött legvadabb reményeiket is felülmúlja.
Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov
Az amerikai elnök sértegeti Volodimir Zelenszkijt, alelnöke, J.D. Vance sértegeti az európaiakat, és mindketten engedményeket tesznek Oroszországnak, mielőtt a béketárgyalások egyáltalán megkezdődtek volna. Eközben Ukrajnára nyomást gyakorolnak, sőt megzsarolják, hogy olyan szerződést kössön, amely arra kényszeríti, hogy nyersanyagai nagy részét átadja az Egyesült Államoknak. „Ennek a szerződésnek a feltételei a versailles-i békeszerződésre emlékeztetnek, amelyet az első világháború után a legyőzött Németországra kényszerítettek” – jegyzi meg Anne Applebaum történész az Atlantic-ban.
Putyin európai tervei
Putyin győztesnek érzi magát, és nem lát okot arra, hogy eltérjen az eredeti céljaitól. „Végső soron újra akarja tárgyalni azt a biztonságpolitikai rendet, amely a hidegháború után alakult ki Európában” – érvel a két Oroszország-szakértő, Andrea Kendall-Taylor és Michael Kofman a Foreign Affairs című neves lapban. „Gyengíteni akarja az Egyesült Államokat, és olyan nemzetközi rendszert akar létrehozni, amelyben Oroszország ismét olyan befolyással rendelkezik, amilyet Putyin megfelelőnek tart”.
Az orosz elnök úgy véli, hogy jó úton jár és erre minden oka meg is van. Trump ugyanis a legfontosabb pontokon már beadta a derekát. Putyin megtarthatja a meghódított területeket, a Krímet és Ukrajnát pedig nem veszik fel a NATO-ba, ha szuverén nemzet marad. „Ha Zelenszkij nem siet, hamarosan nem marad országa” – fenyegetőzik a Fehér Ház új ura.
Ám közben egyre többen úgy vélik, hogy a republikánusok a durva és elhamarkodott megközelítésükkel öngólt lőhetnek. „A kérdés nem az, hogy Oroszország fenyegetést jelent-e az Egyesült Államokra és szövetségeseire, hanem az, hogy hogyan értékeljük ezt a fenyegetést, és hogyan tegyünk ellene intézkedéseket” – állítja Kendall-Taylor és Kofman.
Az az elképzelés, hogy a béke után gondtalanul helyre lehet állítani a normális kapcsolatokat Moszkvával, és jövedelmező üzleteket lehet kötni Oroszországgal, a legjobb esetben is naiv. Az Ukrajna elleni háború alapjaiban változtatta meg Oroszországot. Mégpedig a következőképpen:
Háborús gazdaság
A hadigazdaság felváltotta a polgári gazdaságot, és a kereket nem lehet olyan könnyen visszafordítani. A hadiiparra fordított kiadások a legmagasabbak a hidegháború vége óta, hivatalosan a bruttó hazai termék (GDP) 6,3 százalékát teszik ki; nem hivatalosan valószínűleg sokkal magasabbak. „Most, hogy az ország átesett a hadigazdaságra való fájdalmas átálláson, és új érdekcsoportok alakultak ki, Putyin nem akar majd olyan gyorsan változtatni ezeken a feltételeken” – véli Kendall-Taylor és Kofman.
Külpolitika
A külpolitikát átszervezték. Akár „a gonosz új tengelyének” nevezzük, akár nem, tény, hogy Oroszország most már egyre inkább Kína, Irán és Észak-Korea felé hajlik. „Mindez együttesen egy új stratégiát hozott létre Moszkva számára, amely nem fog egyszerűen eltűnni, ha a háború véget ér” – mondja a szerzőpáros.
Fotó: Depositphotos
Katonai fenyegetés
A katonai fenyegetés sem fog eltűnni. „Még ha a háborús kiadások jelenlegi szintjét nem is lehet fenntartani, a védelmi költségvetés valószínűleg még jó ideig a háború előtti szint felett marad” – érvel a két szakértő.
Az orosz hadsereg túl gyenge ahhoz, hogy közvetlenül megtámadjon egy NATO-államot. Putyin azonban felbátorodhat, hogy a szürkezónában, letagadható módon továbbra is felforgató cselekményeket hajtson végre Nyugaton.
A legnagyobb fenyegetést azonban a „gonosz új tengelye” jelenti. „Oroszország Ukrajna elleni háborúja olyan szintű együttműködést váltott ki ezen országok között, amelyet korábban nem gondoltunk volna, és a Kreml közöttük katalizátorként működik” – teszi hozzá Kendall-Taylor és Kofman. Oroszország talán már nem az a szuperhatalom, amely a Szovjetunió volt a hidegháború idején. „De ambíciói nem érnek véget Ukrajna határánál” – figyelmeztetnek a szerzők. „Nyugati ellenlépés hiányában az orosz agresszió költségei tovább fognak nőni”.
A brit hetilap is hasonlóan érvel
A The Economist is ezt az álláspontot képviseli. Az Egyesült Államok méltatlan békeszerződést kényszeríthet Ukrajnára – figyelmeztet a befolyásos lap. „Ez önmagában elég rossz, de Európa legrosszabb rémálma túlmutat Ukrajnán. Trump rehabilitálni akarja az orosz elnököt, és felül akarja írni az elszigetelését célzó korábbi intézkedéseket”. Európa tehát már nem dőlhet hátra a kanapén, hanem a saját kezébe kell vennie a gyeplőt. Ez azt jelenti, hogy egy hangon kell beszélni, és masszívan növelni kell a védelmi kiadásokat.
Az Economist évi 300 milliárd euróról beszél. Ehhez egy másik tabut is meg kell törni – ez ugyanis nem valósítható meg közös államkötvények kibocsátása nélkül. „Mindez talán furcsán hangzik” – jegyzi meg a brit hetilap. „A NATO a világ legsikeresebb katonai szövetsége volt, és eltűnése nehezen elképzelhető. De a régi módszerek valóban eltűntek, minden új lett. Európának meg kell barátkoznia ezzel, mielőtt túl késő lenne”.
Szerzőnk, Káncz Csaba február 19-én a Klasszis Klub vendége volt, a beszélgetés itt nézhető meg:
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Csökken az amerikai és német államkötvények hozama közötti különbség. 
