2p

A hivatalban lévő elnök nyert az előzetes eredmények szerint, az indulni szándékozók közül nyolcan börtönbe kerültek a kampány alatt a tunéziai elnökválasztáson.

Kaisz Szaíd hivatalban lévő államfő győzött a vasárnap tartott tunéziai elnökválasztáson a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések tanúsága szerint - közölte az állami televízió.

A Sigma közvélemény-kutató cég által elvégzett exit poll szerint Szaíd a voksok 89,2 százalékát szerezte meg. A hivatalos végeredményt várhatóan hétfőn este fogja közzétenni az észak-afrikai ország választási bizottsága. Amennyiben a szavazati arány érdemben nem változik, nem kell második fordulót tartani.

A tunéziai választási bizottság az urnazárást követően közölte, hogy a résztvételi arány 27,7 százalék volt. A korábbi, 2019-es elnökválasztáson a szavazók 55 százaléka járult az urnák elé.

Kaisz Szaíd tunéziai elnök (k), Abdel-Madzsid Tebbun algériai elnök (b) és Mohamed Júnesz Menfi, a líbiai Elnöki Tanács ügyvivő elnöke a háromoldalú találkozójukon Tuniszban 2024. április 22-én
Kaisz Szaíd tunéziai elnök (k), Abdel-Madzsid Tebbun algériai elnök (b) és Mohamed Júnesz Menfi, a líbiai Elnöki Tanács ügyvivő elnöke a háromoldalú találkozójukon Tuniszban 2024. április 22-én
Fotó: MTI/EPA/Tunéziai elnöki sajtószolgálat

A 2022. július 27-én életbe lépett alkotmány értelmében az ország élén az öt évre közvetlenül választott, egyszer újraválasztható elnök áll, a tisztséget 2019. október 23. óta Kaisz Szaíd tölti be. A hivatalából elmozdíthatatlan államfő szükségállapotot hirdethet ki, felügyeli a törvényhozó és a végrehajtó hatalmat, az általa kinevezett kormányt a parlament csak mindkét ház kétharmados többségével válthatja le. Az erősen meggyengített jogkörökkel bíró kétkamarás törvényhozás felsőháza, a Régiók és Körzetek Nemzeti Tanácsának 77 tagját a helyi parlamentek választják meg, az alsóház, a Népképviselők Gyűlésének 161 tagját közvetlenül, listákon öt évre választják meg. Miután Kaisz Szaíd államfő 2022. március 22-én feloszlatta a 2019-ben megválasztott parlamentet, 2022. december 17-én és 2023. január 19-én - az ellenzék bojkottja mellett, alig 11 százalékos részvétellel - új választásokat rendeztek.

A mostani elnökválasztáson 17 jelölt jelezte indulási szándékát. Közülük nyolcat a kampány alatt letartóztattak és börtönre ítéltek, a választási bizottság pedig csak három jelöltet hagyott jóvá: Szaíd hivatalban lévő elnököt, Zuhair Magzauit, a Csaáb Párt elnökét, illetve Ajasi Zammelt ellenzéki jelöltet, akit szeptemberben börtönbüntetésre ítéltek irathamisítás, illetve ajánlócédulák meghamisítása címén.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A rendőröket és a bankfiókokat sem kímélik a tüntetők Albánia fővárosában
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 17:40
Az elmúlt napokban 38 bankfiókot és 42 ATM-et rongáltak meg, a zavargások során több százan megsérültek. A rendőrök már gumilövedékkel is oszlatják a tömeget.
Nemzetközi Országos sztrájk jöhet Franciaországban, a tüntetők 1500 boltot fosztottak ki
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 16:44
Emmanuel Macron elnök vasárnap este tévébeszédet mond, miután Párizsban rekordszámú embert vettek őrizetbe szombaton. A főpolgármester-helyettes így is arról beszélt, hogy a rendőrségnek nem voltak eszközei a fosztogatás megfékezésére.
Nemzetközi Videó: az eddigi legnagyobb dróntámadás érte Szentpétervárat
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:59
Olajterminált, hidat, logisztikai központot és a Vkontaktye közösségi oldal adatközpontját is eltalálták az ukrán drónok.
Nemzetközi A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 12:40
A Skócia függetlenedéséről szóló népszavazás kiírásához a brit kormány jóváhagyására is szükség lenne. John Swinney skót miniszterelnök azt mondta: Skócia nem országrész, hanem nemzet, és hamarosan független lesz.
Nemzetközi Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:31
Radoslaw Sikorski szerint Szijjártó úgy beszélt Lavrovhoz, mintha egy kisiskolás, vagy az alvállalkozója lenne.
Nemzetközi Elegük lett az olasz fiataloknak a kormányból, a szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:49
A legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL november 20-ára tervezi az általános munkabeszüntetést.
Nemzetközi NDK-s menekültek egy török hússzállítóban – így csempészett ki embereket Magyarországról egy NSZK-s diplomata
Wéber Balázs | 2026. október 18. 05:51
Axel Hartmann nyugatnémet diplomata mintegy ezer keletnémet menekültnek segített átjutni a magyar-osztrák határon a ’80-as években. Voltak, akik egy török hússzállító teherautóban, mások egy Mercedes „tankjában” elbújva szöktek át a szabad világba. A szupertitkos akciók azonban korántsem voltak veszélytelenek, a bebörtönzöttek kiszabadítása érdekében pedig Hans-Dietrich Genscher személyesen járt közben Kádár Jánosnál – minderről maga Hartmann beszélt egy budapesti rendezvényen.
Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG