2p

Civil áldozata is van az újabb orosz dróncsapásoknak Ukrajnában.

Az orosz hadsereg 119 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat csütörtökre virradóra, a légvédelem az eszközök több mint 80 százalékát megsemmisítette, azonban a csapásoknak egy civil halálos áldozata és több sebesültje is van, továbbá lakóházak és egyéb civil létesítmények rongálódtak meg – jelentették katonai és helyhatósági források közleményei alapján ukrán hírügynökségek.

Az előzetes adatok szerint a légvédelem 99 drónt hatástalanított az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 11 helyszínen 16 drón célba talált, 4 esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették – tette közzé a légierő parancsnoksága a Telegram-csatornáján. A hivatalos közlemény kiadáskor néhány drón még az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.

A délkelet-ukrajnai Zaporizzsja környékét legalább nyolc alkalommal érte orosz támadás az éjszaka folyamán – közölte Ivan Fedorov katonai kormányzó Telegramon közzétett jelentését idézve az Unian hírügynökség. A Balabine nagyközséget ért csapások következtében egy ember meghalt, négyen pedig megsebesültek, több családi ház megsemmisült, illetve megrongálódott – fűzte hozzá a megyevezető.

Dnyipropetrovszk megyében egy 28 éves nő és egy 49 éves férfi megsebesült az éjszakai légi- és tüzérségi támadásokban – tette közzé Olekszandr Hanzsa katonai kormányzó Telegram-bejegyzésére hivatkozva az Unian hírügynökség. A megyevezető jelentése szerint az orosz hadsereg több mint 10 alkalommal mért csapást három járás településeire, többszintes épületekben, családi házakban, üzlethelyiségekben keletkeztek károk Pokrovszk, Nyikopol, Cservonohrihorivka és Pavlohrad körzetében.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG