2p

Lemondott a dél-koreai kormánypárt vezetője, miután támogatta a pártja által jelölt Jun Szogjol elnök felelősségre vonását a gyorsan visszavont hadiállapot kihirdetése miatt.

Han Donghun lemondott a dél-koreai kormányzó Népi Erők Pártja (PPP) éléről, kijelentve, hogy pozíciója tarthatatlanná vált, miután ő is támogatta a hétvégi döntést Jun Szogjol elnök felelősségre vonásáról. „Hadiállapot a fejlett Dél-Koreában 2024-ben? Mennyire kellet ehhez dühösnek és csalódottnak lenni?” – kérdezte a hétfői sajtótájékoztatón — számol be róla a The Guardian.

Han, aki egykor Jun legközelebbi szövetségese és korábbi igazságügyi minisztere volt, megvédte döntését, hogy szakít az elnökkel, miután az elnök december elején megkísérelte bevezetni a hadiállapotot.

Han Donghun a dél-koreai kormánypárt vezére elérkezettnek látta az időt
Han Donghun a dél-koreai kormánypárt vezére elérkezettnek látta az időt
Fotó: Wikipédia

„Annak ellenére, hogy a hadiállapotot a pártunk által támogatott elnök alkotta meg, a katonaságot mozgósító illegális hadiállapot védelmezése ennek a nagyszerű országnak az elárulása” – mondta, hozzátéve, hogy „megrémült” az esetleges vérontástól a polgárok és katonák között, abban az esetben, ha nem oldották volna fel a hadiállapotot.

December 3-án egy késő esti televíziós rendkívüli beszédében Jun bejelentette, hogy hadiállapotot vezet be, azzal vádolva az ellenzéket, hogy „államellenes tevékenységével” megbénítja a kormányt. A hadiállapot bevezetése – több mint négy évtized óta először a maga nemében – mindössze hat óráig tartott, és a Jun által a parlamentbe küldött katonák és rendőrök százai visszavonultak az elnöki rendelet hatályon kívül helyezése után. Nem történt nagyobb erőszak.

Az alkotmánybíróság felülvizsgálatra készül

Hétfőn az alkotmánybíróság mind a hat bírója részt vett a Jun — az ellenzék vezette parlament által szombaton elfogadott — felelősségre vonásával kapcsolatos első ülésen. A bíróságnak hat hónap áll rendelkezésére, hogy eldöntse, elmozdítja-e Junt hivatalából, vagy visszahelyezi oda.

Ha Junt elítélik és leváltják, akkor 60 napon belül országos választást kell tartani utódjának megválasztására. Addig is felfüggesztették hatáskörét, és Han Dokszu miniszterelnököt nevezték ki megbízott elnöknek.

A rendőrség, a védelmi minisztérium és egy korrupcióellenes ügynökség nyomozóiból álló közös csoport szerdán kihallgatásra idézte be Junt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG