3p

Donald Trump amerikai elnök augusztus végétől október elejéig legalább 82 millió dollár értékben vásárolt vállalati és önkormányzati kötvényeket, köztük olyan szektorokban is növelte befektetéseit, amelyek profitálnak politikájából – derül ki a szombaton nyilvánosságra hozott pénzügyi kimutatásokból.

A kormányzati etikai hivatal (U.S. Office of Government Ethics) által közzétett űrlapok szerint Donald Trump amerikai elnök augusztus 28. és október 2. között több mint 175 pénzügyi tranzakciót hajtott végre. A 1978-as átláthatósági törvény (Ethics in Government Act) alapján benyújtott kimutatások nem tartalmazzák a pontos összegeket, csak széles tartományokat. A kötvényvásárlások maximális összértéke meghaladta a 337 millió dollárt – jelentette a Reuters.

Donald Trump és Melania Trump nem fordít hátat a sziporkázó lehetőségeknek
Donald Trump és Melania Trump nem fordít hátat a sziporkázó lehetőségeknek
Fotó: MTI/AP/Alex Brandon

A szombaton publikált eszközlista nagy része önkormányzatok, államok, megyék, iskolakerületek és más, közintézményekhez kötődő szervezetek által kibocsátott kötvényekből áll.

Trump új kötvénybefektetései több iparágat érintenek, köztük olyan szektorokat, amelyek már élvezik vagy épp élvezni kezdik kormányának deregulációs politikáját. A megvásárolt vállalati kötvények között találhatók félvezetőgyártók – például Broadcom és Qualcomm –, technológiai cégek, mint a Meta Platforms, kiskereskedelmi vállalatok, mint a Home Depot és a CVS Health, valamint Wall Street-i bankok, például a Goldman Sachs és a Morgan Stanley papírjai.

Az augusztus végi befektetések között szerepeltek befektetési bankok adósságinstrumentumai is, köztük a JP Morgan kötvényei. Trump pénteken felszólította az igazságügyi minisztériumot, hogy vizsgálja ki a JP Morgan kapcsolatát a néhai pénzemberrel és elítélt szexuális bűnelkövetővel, Jeffrey Epsteinnel. A bank korábban közölte, hogy megbánja Epstein-nel való korábbi kapcsolatát, és nem segítette őt „borzalmas tettei” elkövetésében.

Trump továbbá Intel-kötvényeket is vett, miután az amerikai kormány – Trump irányítása alatt – részesedést szerzett a vállalatban.

Nem vesz részt a portfolió kezelésében

A Fehér Ház nem reagált azonnal a szombati megkeresésre. A kormányzat korábban azt közölte, hogy Trump továbbra is benyújtja a kötelező vagyonnyilatkozatokat, de sem ő, sem családja nem vesz részt a portfólió kezelésében, amelyet egy független pénzintézet irányít. Donald Trump – aki a politikai pályafutása előtt az ingatlanszektorban szerezte vagyonát – korábban azt mondta, cégeit egy, gyermekei felügyelete alatt álló vagyonkezelőbe helyezte.

Egy augusztusi vagyonnyilatkozat szerint Trump január 20-i hivatalba lépése óta több mint 100 millió dollár értékben vásárolt kötvényeket. Júniusban benyújtott éves nyilatkozata továbbá jelezte, hogy különböző vállalkozásaiból származó bevétele végső soron továbbra is hozzá kerül, ami újabb összeférhetetlenségi aggályokat vet fel.

Ebben az éves nyilatkozatban – amely a 2024-es naptári évre vonatkozott – Trump több mint 600 millió dollár bevételt jelentett kriptovalutákból, golfpályákból, licencekből és más üzleti tevékenységekből. A dokumentum szerint kriptobefektetései jelentősen növelték vagyonát.

A Reuters akkori számításai szerint Trump júniusi vagyonnyilatkozata legalább 1.6 milliárd dollárnyi eszközt tartalmazott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
Nemzetközi Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:40
Gázrobbanás történt Athén turistanegyedében, a tragédia hat ember életét követelte.
Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
Nemzetközi Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 17:59
Egyelőre nem árulta el a miniszter, milyen további beszerzéseket tervez a Honvédség. De mi a helyzet az 1,2 millió forintos egyenruhákkal?
Nemzetközi Magas rangú vendég látogatott a New York-i magyarokhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:55
A magyar köztársasági elnököt a tengerentúli közösség látta vendégül.
Nemzetközi Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:01
Emmanuel Macron XIV. Leó pápát fogadta, aki négynapos apostoli látogatásra érkezett Franciaországba.
Nemzetközi Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:53
Az Egyesült Államok újabb diplomáciai egyeztetéseket készít elő az ukrajnai háború lezárásának előmozdítására – közölte Volodimir Zelenszkij, ameyről a Portfolio számolt be. Az ukrán elnök szerint első lépésként technikai szintű találkozóra kerülhet sor, amelynek egyik lehetséges helyszíne Abu-Dzabi. Egyelőre nem világos, hogy Oroszország milyen formában venne részt a folyamatban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG