3p

Az Egyesült Államok április 2-án bevezeti a viszonosságra alapuló vámrendszert – közölte Donald Trump elnök a kongresszus két háza előtt elmondott beszédében.

Az elnök a lépést azzal indokolta, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi partnerinek többsége jóval nagyobb vámtételt alkalmaz az amerikai termékekre, mint az Egyesült Államok. Azt mondta, ezt a kereskedelempolitikai gyakorlatot barát és ellenfél egyaránt folytatja, és a partnerek közül kiemelte Indiát, Kínát, valamint az Európai Uniót.

Donald Trump hozzátette, hogy azon országok, amelyek akadályozzák az amerikai termékek bejutását piacukra, ugyanezt fogják tapasztalni az Egyesült Államok részéről. Az elnök az amerikai mezőgazdasági termelők számára lehetőségként vázolta fel a vámok bevezetését, ami számukra versenyelőnyt jelent majd a vámmal sújtott importtermékekkel szemben.

Donald Trump nem viccel
Donald Trump nem viccel
Fotó: MTI/EPA/SIPA USA pool/Samuel Corum

Az elnök kiemelte az acélra és alumíniumtermékekre bevezetett 25 százalékos vámot, amit az amerikai nemzetgazdasági érdekeként írt le. Egyben elismerte, hogy az új vámok rendszere „kisebb zavart” okozhat átmeneti időre. Donald Trump 6 héttel hivatalba lépését követően tartotta második elnöki ciklusának első beszédét a kongresszus két háza, a képviselőház és a szenátus tagjai előtt.

Beszédében azt is bejelentette, hogy a pakisztáni hatóságok segítségével letartóztatták a 2021. augusztus 26-án a kabuli repülőtérnél elkövetett merénylet kitervelőjét, aki már úton van az Egyesült Államokba, ahol felelősségre vonják. Az öngyilkos robbantásban 13 amerikai katona vesztette életét 170 afgán állampolgár mellett.

Az elnök mintegy 100 perces beszédében beszámolt az elnöki időszakának első másfél hónapja alatt hozott intézkedéseiről, és további terveiről. Kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak továbbra is szándékában áll a Panama-csatorna feletti ellenőrzést visszavenni. Ennek részeként az elnök bejelentette, hogy amerikai vállalatok vásároltak meg két kikötőt a hajózási útvonal mentén. Hozzátette, hogy a Panama-csatorna átvételével kapcsolatos munkával Marco Rubio külügyminisztert bízta meg.

Az amerikai elnök egyben üzenettel fordult Grönland lakóihoz, hogy amennyiben úgy határoznak, az Egyesült Államok szívesen látja őket polgárként, és védelmet biztosít számukra. Donald Trump megállapította, hogy a szigetet az amerikai nemzetbiztonság és a világ biztonsága szempontjából fontosnak tartja, és határozott szándékát fejezte ki, hogy azt megszerzi.

Kiemelte az Egyesült Államok déli határának védelmében hozott intézkedéseket, valamint az illegálisan az országban tartózkodók kitoloncolására indított intézkedéssorozatot. Donald Trump részletezte az amerikai belföldi energiakitermelés fokozását célzó terveket, valamint azt is, hogy elnöksége első 6 hete alatt már mintegy 1700 milliárd dollár új beruházást jelentettek be az Egyesült Államokban külföldi nagyvállalatok, többek között közel-keleti, valamint tajvani, indiai és japán vállalkozások. Átfogó gazdasági programjának részeként beszélt az adócsökkentésekről a belföldön termelő vállalatok számára, valamint az első elnöki ciklusa idején hozott átmeneti adócsökkentés állandósításáról.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Reményt keltő kijelentést tett Zelenszkij a háború lezárásáról
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 19:31
Ukrajna számára most adódott egy kedvező alkalom a béke elérésére a jelenlegi időszak és az Egyesült Államokban novemberben esedékes félidős választások között – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Sky Newsnak adott interjújában, amelyet az Ukrinform ukrán állami hírügynökség pénteken szemlézett.
Nemzetközi Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 17:01
Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken telefonon beszélt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A megbeszélések témája a Barátság kőolajvezetéken keresztüli tranzitszállítás volt, ami Szlovákiát és Magyarországot is érinti – közölte maga a szlovák kormányfő az X-en.
Nemzetközi Azonnali menekülésre szólítják fel az amerikaiakat Izraelből
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:41
Még ma vegyenek repülőjegyet, ha ki akarnak jutni az országból, írta a követségi dolgozóknak a nagykövet. Bármikor indulhatnak a csapások Irán ellen?
Nemzetközi Márciustól három óra alatt eljuthatunk Belgrádba vonattal
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 14:31
Akár már 26 euórért, azaz jelenlegi árfolyamon mintegy 9800 forintért.
Nemzetközi Nukleáris katasztrófa réme kényszerítette tűzszünetre az oroszokat és az ukránokat
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:47
Inkább nem lőnek, nehogy leolvadjon az atomerőmű.
Nemzetközi Mivel kényszerítheti az EU Orbán Viktort vétójának feladására?
Bózsó Péter | 2026. február 27. 10:32
Az orosz agresszió négyéves évfordulóján az EU vezetői Kijevben jártak, hogy kifejezzék szolidaritásukat a megtámadott országgal. Eközben az Európai Tanács elnöke felszólított minden lehetséges eszköz használatára az Európai Uniót zsarolók letörésére – nem is nagyon burkoltan Orbán Viktor kormányára utalva.
Nemzetközi Amíg aludt, kitört egy újabb háború
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:03
Pakisztán afganisztáni célpontokat bombázott.
Nemzetközi Óriási uniós forrásokhoz juthat Debrecen, Nyíregyháza és az észak-alföldi régió
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 20:05
Eastinvest néven új eszközt jelentett be az Európai Bizottság: 10 530 milliárd forintnyi uniós forrást adnak az Oroszországgal, Belarusszal és Ukrajnával határos uniós térségeknek. Magyarországon az észak-alföldi régió kaphat az új keretből. 
Nemzetközi Több mint 90 ezer embert nyilvánítottak eltűntnek Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 18:11
Az ukrán légierő szóvivője arról beszélt, hogy februárban már hetedik alkalommal érte orosz rakéta- és dróntámadás az ukrán városokat és az energetikai infrastruktúrát. A területfejlesztési miniszter célzott terrorról beszélt.
Nemzetközi Bekérette a magyar nagykövetség ügyvivőjét az ukrán külügyminisztérium
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 17:21
Szijjártó Péter követelte az ukrán kormánytól, hogy azonnal indítsák újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és azt is elmondta: az ukrán külügyminisztérium bekérette a kijevi magyar nagykövetség ügyvivőjét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG