1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Amerika választ – november 5-én eldőlt, hogy ki lesz Joe Biden utódja a Fehér Házban.

Hónapok óta tartó kampány után november 5-én, kedden érkezett el a döntő nap, hiszen a hetekkel korábban megkezdődött korai szavazás után a hivatalos választási napon amerikaiak tízmilliói járultak az urnákhoz. Az első szavazókörzetek már bezártak, Indiana és Kentucky államokban cikkünk megjelenésekor már nem lehetett szavazni. 

Olvasóink is szavaztak

Miközben sorra zárnak az állami szavazókörök, hadd emléztessük önöket arra, hogy lapcsaládunk felmérésén a válaszadók egyértelműen Kamala Harris győzelmére számítanak:

Miről árulkodnak az első exit poll-ok?

A CBS első exit poll-jának adatai szerint az amerikai válaszadók a két kulcstémának a választáskor a demokrácia helyzetét és a gazdaság állapotát tekintették.

A megkérdezettek valamivel kevesebb mint háromnegyede mondta azt, hogy „nagyon” vagy „valamelyest” veszélyben érzi a demokráciát az Egyesült Államokban. Tízből hét választópolgár aggódott a választások következtében bekövetkező erőszak miatt.

Trump csalást kiáltott

Seth Bluestein, Philadelphia republikánus városi választási biztosa „dezinformációnak” nevezte Donald Trump állítását, miszerint a városban „csalás” történt, és azt mondta, hogy a szavazás eddig „biztonságosan és biztonságosan” zajlott.

Szivárognak az első eredmények

Indiana és Kentucky államokban már bezártak a szavazókörletek, így szivárognak az első eredmények. A New York Times adatai szerint:

  • Indiana államban 10 százalékos feldolgozottság mellett: Donald Trump 57,9 százalék, míg Kamala Harris 40,8 százalék
  • Kentucky államban 5 százalékos feldolgozottság mellett: Donald Trump 68,7 százalék, míg Kamala Harris 30,2 százalék

A feldolgozottság rendkívül alacsony, ráadásul hagyományosan republikánus államokról van szó, így Trump előnye egyelőre nem mérvadó. 

Újabb államokban indul a számlálás

A szavazás befejeződött újabb hat államban, köztük Georgiában, amely az egyik olyan csatatérállam, amely várhatóan meghatározza az elnökválasztás győztesét.

Lezárult a szavazás a hagyományosan republikánus fellegvár Dél-Karolinában, a mindig demokrata Vermontban, ahol Bernie Sanders ismét szenátor lett, valamint az inkább kékbe hajló Virginiában is.

Magyar idő szerint fél 2-kor zár Észak-Karolina, Ohio és Nyugat-Virginia is.

Floridában Donald Trump örülhet

Nagyon úgy tűnik, hogy a hagyományosan villámgyorsan számoló Floridában a republikánus jelöltnek áll a zászló, hiszen több mint 64 százalékos feldolgozottság mellett így áll az eredmény:

  • Donald Trump: 53,4 százalék
  • Kamala Harris: 45,8 százalék

(New York Times)

Újabb Trump állam

Nyugat-Virginiát is Trumpnak adják a legnagyobb amerikai médiumok. 

(New York Times)

Georgiában egyelőre vezet Trump, de…

A korábban stabilan republikánus állam az elmúlt időszakban igazi csatatérállammá vált, ahol különösen a nagyvárosok környékén nagyon megerősödtek a demokraták. 20 százalékos feldolgozottság mellett az eredmény jelenleg:

  • Kamala Harris: 39,9 százalék
  • Donald Trump: 59,6 százalék

Trump jelentős előnyét egyelőre az is magyarázza, hogy egyelőre a kisebb településekről és a vidékibb részekről érkeztek be adatok, itt pedig a republikánusok hagyományosan erősebbek.

Ohio és Dél-Karolina

Két Trumpnak előrejelzett államból is elkezdtek szivárogni az adatok, a New York Times számai alapján, igaz, alacsony feldolgozottság mellett, de egyelőre a republikánus jelölt vezet. 

Újabb államokban zártak be a szavazókörök

Magyar idő szerint hajnali 2-kor a csatatérállam Pennsylvania szavazókörletei is bezártak, illetve emellett további 16 államban is befejeződött a voksolás. Nagyjából egy óra múlva újabb csatatérállamokban, köztük Wisconsinban, Arizonában és Michiganben is befejeződik a szavazás.

Újabb államok

Kamala Harris megnyerte Marylandet – írja az Associated Press –, míg Donald Trump a nagyon vörös Mississippi és Alabama államokat vitte el.

Előrejelzések

Donald Trump az előrejelzések szerint Alabamában, Floridában, Missouriban, Oklahomában és Tennessee-ben is győzni fog a BBC szerint.

Kamala Harris a fővárost, Washington D.C.-t is magába foglaló Columbia körzetben, a már említett Marylandben és Massachusettsben nyert.

Hol van Joe Biden?

A jelenlegi elnök és felesége, Jill Biden nem fog résztvenni Kamala Harris eredményváróján, hanem a Fehér Házban figyeli a szavazás alakulását. 

Harris és Trump is örülhetett, de van, ahol nagyon szoros az állás

Egyre több államban zártak be a szavazókörzetek, így érkeznek az adatok is.

Tovább a teljes cikkhez »

Joe Biden egykori szenátorságában Harris nyert

A hagyományosan demokrata Delaware is Kamala Harris skalpjai közé került, míg Donald Trump egy volt demokrata elnök, Bill Clinton szülőállamában, Arkansasban nyert.

Georgián és Észak-Karolinán a világ szeme

A csatatérállam Georgia és Észak-Karolina szavazatainak számlálása már folyik, és jelenleg mindkettőben Trump javára billen a mérleg. 

Georgiában 68 százalékos feldolgozottság mellett 52,4 százalékával vezet a republikánus jelölt, míg Kamala Harris a szavazatok 47 százalékát szerezte meg. 

Észak-Karolinában 38 százalékos feldolgozottság mellett 51,8 százalékával vezet Trump a Harris által elért 47,2 százalék előtt. 

Újabb állami eredmények

Kamala Harris megnyerte a demokraták fellegvárát, New Yorkot, míg Donald Trump elvitte a megbízhatóan republikánus Észak- és Dél-Dakotát, valamint Louisianát és Wyomingot.

A csatatérállamok közül már csak Nevadában zajlik a szavazás

Itt magyar idő szerint hajnali 4-kor zárják majd az urnákat. 

Donald Trump megnyerte Texast

Az egykori republikánus fellegvárban egyre ingatagabb lábakon áll a republikánus többség, ám ezúttal kitartott: az Associated Press 62 százalékos feldolgozottság mellett az 53,9 százalékos eredményével élen álló Trumpnak adta a 40 elektori helyet érő államot. 

Valami furcsa történik több Trump-fellegvárban is

Néhány erősen republikánus államban vezet Kamala Harris.

Tovább a teljes cikkhez »

Mikor lehet végeredmény?

Az utolsó államban, Alaskában magyar idő szerint reggel 7-kor zárul majd a voksolás, az itt elnyerhető 3 elektornak minden bizonnyal Donald Trump örülhet majd.

Amennyiben valamelyik jelölt nagyon elhúz, elvileg ezután már lehetne végeredmény, azonban miután a választás rendkívül szorosnak ígérkezik a csatatérállamokban, elképzelhető, hogy órákat, akár napokat kell várni a végeredményre. 

Bajban van Kamala Harris? Mutatjuk a jelenlegi állást!

Magyar idő szerint hajnali 4-kor minden csatatérállamban lezárult a szavazás, és elkezdték a számolást. Így állunk jelenleg.

Tovább a teljes cikkhez »

Joe Biden telefonálgatott egy sort

Joe Biden több demokrata győztesnek is gratulált – közölte a Fehér Ház. Az elnök beszélt Lisa Blunt Rochesterrel, az első női, fekete bőrű szenátorral, aki Delaware államot képviseli; Andy Kim megválasztott New Jersey-i szenátorral, ő az első koreai-amerikai, aki a kongresszus felsőházába került; John Carneyval, akit a delaware-i Wilmington polgármesterévé választottak; és Josh Steinnel, akit Észak-Karolina kormányzójává választottak.

Kamala Harris számai hamarosan megugranak

Magyar idő szerint hajnali 5-kor három demokrata fellegvárban is lezárul a voksolás: Kalifornia, Oregon és Washington államokkal kiegészítve összesen 74 elektorral ugorhatnak meg Kamala Harris számai. 

Donald Trump örülhet, sokkal közelebb került az elnökséghez

A hagyományosan republikánus, az elmúlt időszakban azonban csatatérállammá vált Észak-Karolina sokáig közel volt, azonban a szavazatok több mint 86 százalékának feldolgozása után Donald Trump több mint 120 ezer szavazattal vezet, előnye pedig behozhatatlannak látszik. Az állam megszerzése 16 elektort jelent Donald Trumpnak, aki ezzel növelte voksait – az elnökséghez továbbra is 270-re van szükség.

Trump szárnyal Georgiában is

Bár hivatalosan még nem adták neki az államot, 93 százalékos feldolgozottság mellett óriási a volt elnök előnye: több mint 140 ezer szavazattal vezet, így jók az esélyei Georgia 16 elektorának megszerzésére. 

Kamala Harris megszerezte az este legnagyobb falatját

A megingathatatlan demokrata fellegvár Kalifornia ezúttal is nála marad. 

Tovább a teljes cikkhez »

Donald Trump vagy Kamala Harris? Itt van a jelenlegi állás!

Már csak két államban zajlik a szavazás. Helyzetjelentés a hajnali 5 órás állapot alapján.

Tovább a teljes cikkhez »

Hivatalos: Trump megnyerte Észak-Karolinát

Várható volt, de az Associated Press hivatalos jelentésével már egyértelművé vált, Donald Trump megnyerte a csatatérállam Észak-Karolinát.

Eldőlt Új-Mexikó sorsa

Kamala Harris megnyerte Új-Mexikót - jelentette az Associated Press, és ezzel szertefoszlatta Donald Trump reményeit a délnyugati államban aratott meglepetésgyőzelemről.

Új-Mexikó az utóbbi választásokon jellemzően a demokratákra szavazott, de Trump a múlt héten ott kampányolt, remélve, hogy a maga oldalára tudja billenteni. Nem járt sikerrel, Harris pedig megnyerte az öt elektort.

Harris ezt behúzta

Hiába kampányolt Virginiában személyesen is Donald Trump, a hagyományosan kék állam hű maradt a demokrata jelölthöz - ez 13 elektort jelent Harris számára. 

Rettenetes napra ébredt a forint: ez már a pánik Donald Trump miatt?

Nagyot döccent a forint Donald Trump választási menetelésének hírére.

Tovább a teljes cikkhez »

Hivatalos: Donald Trump megnyerte Georgiát

Újabb csatatérállamnak örülhet Donald Trump, Georgia 16 elektort hoz a republikánus jelöltnek. 

Kamala Harris megszerzett egy kulcsfontosságú győzelmet

Ez lehet az egyik lehetséges út a Fehér Házhoz.

Tovább a teljes cikkhez »

Alaszkában is véget ért a választás

Ezzel az Egyesült Államok egészében véget ért a választás, mindenhol számolnak. 

Kamala Harris inkább meg sem szólal – Donald Trump már ünnepelhet?

A demokrata jelölt nem fog megszólalni, miközben Donald Trump útja szinte teljesen nyitott az újraválasztás felé. 

Tovább a teljes cikkhez »

Zárás

Köszönjük, hogy egész este velünk tartottak, az éjszakai választási közvetítést lezárjuk, de a Klasszis Média oldalain tovább követjük az amerikai választás alakulását. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Tömeges ólommérgezés egy kínai óvodában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 13:17
A legtöbb család a nagyobb városokban keres kezelést, miután egy helyi kórházban végzett tesztek sokkal alacsonyabb eredményeket mutattak, mint más intézményekben.
Nemzetközi Kudarc szélére kerültek a gázai tűzszüneti tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:21
Állítólag Izrael és a Hamász között megakadtak a tárgyalások. 
Nemzetközi Riasztó betegségben halt meg egy ember az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:01
Tüdőpestisben meghalt egy ember egy észak-arizoniai kórház sürgősségi osztályán – közölték a helyi egészségügyi hatóságok.
Nemzetközi Egyre rosszabb bőrben van az orosz gazdaság
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:37
Oroszország külkereskedelmi többlete májusában 8,7 milliárd dollár volt, kisebb az egy évvel korábbi 12,1 milliárd dollárnál – áll az orosz jegybank jelentésében.
Nemzetközi Zelenszkij: az Egyesült Államok újraindítja fegyverszállítmányait
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:02
Folytatódik a fegyverszállítás Ukrajna részére, újabb szankciók jöhetnek Oroszország ellen – jelentette be Zelenszkij.
Nemzetközi Emberi mulasztás miatt zuhant le az Air India londoni járata
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 08:16
Az előzetes jelentések szerint lekapcsolták a hajtómű üzemanyag-kapcsolóit az Air India 260 halálos áldozatot követelő katasztrófája előtt.
Nemzetközi Vizsgálat indult az X és Elon Musk ellen Franciaországban külföldi befolyás gyanúja miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:46
A párizsi ügyészség hivatalos vizsgálatot indított az X közösségi média platform – korábban Twitter – és annak vezetősége, köztük Elon Musk tulajdonos ellen, miután felmerült a gyanú, hogy a vállalat algoritmusa külföldi befolyás érdekében torzíthatja a tartalomterjesztést.
Nemzetközi Donald Trumpot meghívták Kínába
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:16
Marco Rubio amerikai külügyminiszer és kínai kollégája Vang Ji „pozitív és konstruktív” tárgyalásról számoltak be malajziai találkozásuk után.
Nemzetközi Nagyon aggódnak az európai borászok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:45
Úgy tűnik, nem részesülhetnek preferenciális elbánásban az EU és Donald Trump amerikai elnök kormányzata közötti kereskedelmi megállapodásokban – közölte pénteken az iparág fő lobbicsoportja.
Nemzetközi Meglepetés Kanadában
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:20
A vártnál jobban nőtt a munkahelyek száma, a munkanélküliségi ráta pedig az elemzők által várt emelkedés helyett csökkent.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG