2p

Az újraválasztásra hajtó volt elnök elég drámaira vette a figurát.

Donald Trump volt amerikai elnök, a novemberi amerikai választások republikánus jelöltje fordulópontnak nevezte az ország történetében az elnökválasztást, egyben úgy vélekedett, hogy ha nem őt választják meg a hivatalban lévő demokrata, Joe Biden ellenében, az az amerikai gazdaság számára „vérfürdőt” jelent majd.

Superman biztosan nem fenyegetőzne így - de Donald Trump igen.
Superman biztosan nem fenyegetőzne így - de Donald Trump igen.
Fotó: EPA/CRISTOBAL HERRERA-ULASHKEVICH

November ötödike (a választások napja) lesz a legfontosabb dátum országunk történetében - mondta Donald Trump az Ohio állambeli Vandaliában tartott pártgyűlésen, négy nappal azután, hogy megszerezte a republikánus jelöltséget, akárcsak Biden elnök a demokraták táborában.

A republikánus előválasztáson aratott győzelmét minden idők leggyorsabbjának nevezve hangsúlyozta, hogy ez egyben több mint hét hónapos várakozást is jelent a választási visszavágóig. Ez egy örökkévalóság, amikor szakmailag hozzá nem értő emberek irányítják az országot, és a vesztébe vezetik - jelentette ki viccelődve a politikus.

Kínának és Mexikónak is nekiment

Trump egyben bírálta Kínának azt a tervét, hogy Mexikóban autókat építsen és adjon el amerikaiaknak. Azt mondta: Nem fogják tudni eladni ezeket az autókat, ha engem megválasztanak. Ha nem választanak meg, az vérfürdő lesz az ország számára - mondta Donald Trump, látszólag a gazdasági helyzet romlására utalva.

Bidenék visszaszóltak

Biden kampánycsapata az elhangzottakra közleményben reagált, amelyben Donald Trumpot a 2020-as elnökválasztás vesztesének nevezte, aki fokozza a politikai erőszakkal való fenyegetőzést. Újabb január 6-át akar - fogalmaztak, utalva a Donald Trump támogatói által 2021-ben a washingtoni törvényhozás ellen történt támadásra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Fordulat: Kína nem várt lépést tett a vámháborúban
Privátbankár.hu | 2025. április 17. 11:20
Brüsszel továbbra is bizalmatlan.
Nemzetközi Halálos dróntámadás Dnyipróban, több gyermek is megsérült
Privátbankár.hu | 2025. április 17. 10:53
Hárman meghaltak.
Nemzetközi Kína kikacagta Donald Trumpot, fütyülnek a vámokra
Privátbankár.hu | 2025. április 17. 10:09
Nem érdekli őket a számmágia.
Nemzetközi Átterjed-e Washington és Peking konfrontációja a katonai területre?
Káncz Csaba | 2025. április 17. 09:36
Washington és Peking konfrontációja egyelőre a gazdasági és kereskedelmi szférában játszódik le a leglátványosabban. A verseny eszközei és színterei azonban képlékenyek és bármelyik pillanatban átterjedhetnek a katonai területre. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Moszkva lefoglalt amerikai céggel etetné az orosz hadsereget
Privátbankár.hu | 2025. április 17. 09:05
Az amerikai-orosz tárgyalásokon is szóba fog kerülni.
Nemzetközi Árat emel a Temu és a Shein
Privátbankár.hu | 2025. április 17. 08:19
Ez várható volt.
Nemzetközi Trump hirtelen betoppant egy vámtárgyalásra, ez lett a vége
Privátbankár.hu | 2025. április 17. 06:59
Később „nagy előrelépésről” posztolt.
Nemzetközi Az EU ebbe a hét országba küldené vissza a migránsokat
Privátbankár.hu | 2025. április 16. 18:46
Az Európai Unió hét országot azonosított, amelyeket biztonságos származási országnak tart a menedékkérelmek felgyorsítására irányuló javaslatok részeként.
Nemzetközi Uniós küldöttség járt Magyarországon: a Pride betiltását is vizsgálhatják
Privátbankár.hu | 2025. április 16. 17:16
Magyarországon járt az Európa Parlament delegációja, akik szerint a magyar kormány képviselői agresszíven viselkedtek velük. 
Nemzetközi A Fehér Ház folytatja az újságírók korlátozását
Privátbankár.hu | 2025. április 16. 16:51
Az Associated Press azzal vádolja Trump-adminisztrációt, hogy megszegte a bírósági határozatot, amely visszaállította a hozzáférést a Fehér Ház sajtóeseményeihez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG