1p

Nikki Haley hivatalosan is bejelentette, hogy befejezi kampányát a republikánus elnökjelöltségért.

„Azt akartam, hogy hallatszódjon az  amerikaiak hangja. Ez sikerült. Nem bánok semmit” –mondta a republikánus politikus Dél-Karolinában a CNN szerint.

Trump készülhet a visszavágóra. Fotó: EPA/CHRIS KLEPONIS
Trump készülhet a visszavágóra. Fotó: EPA/CHRIS KLEPONIS

Visszalépésére azután került sor, hogy Donald Trump korábbi amerikai elnök egyetlen kivétellel mindenütt győzelmet ért el az elnökjelöltségért folytatott versenyben Nikki Haleyvel szemben a szuperkeddnek nevezett előválasztási napon a republikánus oldalon. Joe Biden hivatalban lévő elnök szintén mindössze egyetlen helyen szenvedett vereséget a demokrata párti előválasztásokon.

Mindez azt jelenti, hogy republikánus oldalon csak Donald Trump maradt versenyben. Azaz – hacsak az ellene folyó bírósági perekben nem születik olyan döntés, amely ezt megakadályozza – ismét Trump-Biden összecsapást hoz majd az amerikai elnökválasztás idén novemberben.

A szuperkedd eredményeiről itt írtunk részletesen:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Hazazavartak egy orosz diplomatát, kémkedéssel vádolják a britek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 14:15
Diplomáciai adok-kapok.
Nemzetközi Jól kiosztották Trumpot a lengyel parlamentben
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:02
A szejm elnöke nem titkolta véleményét.
Nemzetközi Tilosban járó németeket kaptak el – nem akárhová csempésztek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 12:26
Oroszországba exportáltak.
Nemzetközi Ausztria tovább szigorít
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:08
A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot.
Nemzetközi Újra megnyitották a kulcsfontosságú rafahi határátkelőt Gázában
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 10:46
A tesztüzem után a palesztinok elkezdték használni a Gázai övezet és Egyiptom közötti rafahi határátkelőhelyet.
Nemzetközi Magyar szál is felbukkant az Epstein-aktákban
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 10:29
Többször is Budapesten járt Jeffrey Epstein, egy Király utcai lakástól akart sürgősen megszabadulni.
Nemzetközi Az Egyesült Királyság fontolgatja az új európai védelmi SAFE-alaphoz való csatlakozást
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 08:21
Keir Starmer brit miniszterelnök közölte, hogy kormánya mérlegeli a csatlakozási kérelmet egy esetleges második, több milliárd eurós európai uniós védelmi alaphoz, miközben miniszterei ezen a héten uniós partnereikkel folytatnak tárgyalásokat.
Nemzetközi Mexikó humanitárius segélyt küld, a Vatikán aggódik
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 07:30
Mexikó új humanitárius segélyszállítmányokat indít Kubába, miután az Egyesült Államok vámokkal fenyegette meg a szigetország olajszállítóit.
Nemzetközi Kommunisták zaklatják az amerikai nagykövetet
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 06:59
Az Egyesült Államok vasárnap azzal vádolta meg Kubát, hogy akadályozza havannai vezető diplomatájának munkáját, miután kubaiak kisebb csoportjai kifütyülték őt a fővároson kívül tartott találkozói során, ahol helyi lakosokkal és egyházi képviselőkkel egyeztetett.
Nemzetközi Csehek tízezrei tüntettek az elnök mellett az egyre mélyülő konfliktusban
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 06:41
Vasárnap csehek tízezrei vonultak utcára, hogy támogatásukról biztosítsák Petr Pavel elnököt, miután az megtagadta egy miniszterjelölt kinevezésének jóváhagyását az új, euroszkeptikus koalíciós kormányban. A jelölt korábban náci karlendítést mutatott be, és náci emléktárgyakat tett közzé.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG