2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A brit kormány kedden bejelentette, hogy egy tucatnyi, taktikai nukleáris fegyverek kilövésére alkalmas F-35A vadászgépet vásárol, amit a nukleáris elrettentés egy generáció óta a legnagyobb bővítésének nevezett.

A Lockheed Martin vadászgépek megvásárlása lehetővé tenné a brit légierő számára, hogy a hidegháború vége óta először hordozzon nukleáris fegyvereket – közölte a Downing Street — ismertette a Reuters.

„A radikális bizonytalanság korában már nem vehetjük magától értetődőnek a békét, ezért fektet be a kormányom a nemzetbiztonságunkba” – nyilatkozta Keir Starmer miniszterelnök egy nyilatkozatban.

Az F-35A vadászgép atomtöltetű fegyverrel is felszerelhető
Az F-35A vadászgép atomtöltetű fegyverrel is felszerelhető
Fotó: Wikipédia

Dicső múlt

Nagy-Britannia legutóbb 1998-ban rendelkezett önálló légi indítással indítású nukleáris képességgel, amikor a WE-177 szabadesésű bombát kivonták a szolgálatból – közölte a brit parlament.

A taktikai nukleáris fegyvereket harctéri használatra szánják, szemben a nagy távolságokra kilőhető stratégiai fegyverekkel. Az F-35A vadászgépek megvásárlásával Nagy-Britannia diverzifikálhatná katonai lehetőségeit, és szorosabban együttműködhetne a NATO-szövetségesekkel, például Franciaországgal és az Egyesült Államokkal, amely szárazföldi, tengeri és légi nukleáris képességekkel rendelkezik.

Az F-35A vadászgépek képesek amerikai B61 taktikai nukleáris fegyverek hordozására. Nagy-Britanniának valószínűleg szüksége lenne az Egyesült Államokra, hogy ezeket a fegyvereket a repülőgépeken használhassák – mondta egy névtelenséget kérő brit tisztviselő.

Az Egyesült Államok 2008-ban vonta ki utolsó nukleáris fegyvereit Nagy-Britanniából, ami akkoriban annak a jele volt, hogy a hidegháború végét követő konfliktusveszély csökken.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Felturbózták az oroszok a legveszélyesebb bombáikat, főhet az ukránok feje
Litván Dániel | 2025. október 26. 17:16
Úgy tűnik, az oroszok kínai sugárhajtóműveket hegesztenek siklóbombáikra, jócskán veszélyesebbé téve ezeket.
Nemzetközi Putyin embere üzent a budapesti csúcstalálkozóról
Privátbankár.hu | 2025. október 26. 15:52
Peszkov szerint nem kell még temetni.
Nemzetközi Még mindig keresik a túszok holttesteit Gázában
Privátbankár.hu | 2025. október 26. 15:11
Izrael egyiptomi segítséggel keresi a meggyilkolt túszok holttesteit Gázában.
Nemzetközi Putyin nyugtalanító bejelentést tett – sikeres a nukleáris rakéta?
Privátbankár.hu | 2025. október 26. 13:09
Oroszország sikeresen tesztelte nukleáris meghajtású Burevesztnyik típusú cirkálórakétáját – jelentette be Vlagyimir Putyin.
Nemzetközi Joguk van-e az orosz nőknek az abortuszhoz?
Elek Lenke | 2025. október 26. 11:32
Európai gondolkodásmód szerint, a XXI. században élve, már a kérdés felvetése is abszurd. De Oroszországban, amely retteg attól, hogy csökken a népessége és ezzel párhuzamosan nem nő a hatalmas birodalom alapterülete – mégis felmerül. Ezért jó pár éve fellángolt az abortuszjog elleni tiltakozás.
Nemzetközi Újabb komoly támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2025. október 26. 10:08
Drónok támadtak.
Nemzetközi Orbán Viktor különleges látogatásra megy
Privátbankár.hu | 2025. október 26. 09:32
Az új pápa először fogadja.
Nemzetközi Tarolt a baloldali jelölt: megvan, ki lesz Írország következő elnöke
Privátbankár.hu | 2025. október 26. 08:59
Egyértelmű győzelem született.
Nemzetközi Meloni megcsinálja: tényleg elindul az építkezés, amelyről Mussolini is álmodott
Privátbankár.hu | 2025. október 26. 08:28
Megvalósulhat a világ leghosszabb függőhídja.
Nemzetközi Klímaváltozás: döbbenetes, mit produkálnak az ausztrál trópusi esőerdők
Kormos Olga | 2025. október 25. 17:30
Kutatók szerint az Ausztráliában található queenslandi trópusi esőerdők szén-dioxid-kibocsátásának változása globális éghajlati következményekkel járhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG