2p

Kétségbevonhatatlan Bukarest "stratégiai hozzájárulása" Moldova reformtörekvéseihez és európai integrációjához - mondta szombaton Chisinauban tett hivatalos látogatása során Klaus Iohannis román államfő.

A román államelnöki hivatal közleménye szerint Klaus Iohannis gratulált Moldova elnökének, Maia Sandunak az európai integráció útján megtett "történelmi lépésekhez", és Bukarest ebben betöltött stratégiai szerepét hangsúlyozta. Mint fogalmazott, az elmúlt tíz évben ez volt a román külpolitika egyik legnagyobb sikere.

Klaus Iohannis hivatalos látogatásának apropóját az adta, hogy Románia és Moldova is ezen a napon ünnepli a román nyelv napját. A két államfő délután Mihai Eminescu román költő chisinau-i szobrát is megkoszorúzta.(

A közös sajtótájékoztatón biztosította hivatali kollégáját, hogy Bukarest a jövőben is szilárdan támogatja Moldovát reform- és demokratizálódási törekvéseiben, a jogállam alapelveinek gyakorlatba ültetésében és az Európai Unióhoz vezető útján. Hangsúlyozta, hogy ennek előnyeit majd az oktatás, az egészségügy, az infrastruktúra és a gazdaság területén is megérzik a Romániával szomszédos ország állampolgárai.

Külön hangsúlyozta a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat és az energiaszektor területén való együttműködést. A többi között a Jászvásár-Ungheni-Chisinau gázvezeték 2021 októberi beindítását említette.

Kitért az ukrajnai háború Moldovát érintő hatásaira. E téren is Bukarest támogatásáról biztosította hivatali kollégáját és felhívást intézett valamennyi nemzetközi partneréhez, hogy továbbra is nyújtsanak tartalmas és tartós támogatást Moldovának.

Maria Sandu moldovai elnök sokat tesz azért, hogy országa az EU-hoz közeledjen
Maria Sandu moldovai elnök sokat tesz azért, hogy országa az EU-hoz közeledjen
Fotó: stiripesurse.md

Maia Sandu moldovai államfő az Agerpres beszámolója szerint kiemelte, hogy Románia kulcsszerepet játszik Moldova energiafüggetlenségének megteremtésében, és megköszönte Bukarest támogatást. Emlékeztetett, hogy folyamatban van az Isaccea-Vulcanesti-Chisinau vezeték építése, és hamarosan elkezdődik a Suceava-Balti vezeték építése, melyek összekötik Moldova villamosenergia-hálózatát a románnal és az európai piaccal.

Megköszönte Bukarestnek a Pruton átívelő öt új közúti híd építésében nyújtott segítségét. Románia továbbra is Moldova legerősebb nemzetközi támogatója - húzta alá. A két államfő közös nyilatkozatot is aláír a Moldova védelmi képességének megerősítését célzó kétoldalú együttműködésről.

MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump szerint közel lehet az orosz-ukrán háború lezárása
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:15
Donald Trump szerint a közeljövőben előrelépés történhet az orosz–ukrán háború lezárása ügyében. Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután közlése szerint telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Nemzetközi Kivonulnának az amerikai csapatok Németországból
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:45
Donald Trump fontolóra vette a Németországban állomásozó amerikai haderő létszámának csökkentését – derült ki az elnök szerdai bejelentéséből.
Nemzetközi Az iráni háborút értékelte az amerikai hadügyminiszter, meglepő eredményre jutott
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:45
Az amerikai haderő készen áll felújítani az Irán elleni katonai csapásokat – jelentette ki Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
Nemzetközi A Patrióták is fázhatnak Orbán Viktor veresége miatt – több okból is
Litván Dániel | 2026. április 30. 05:46
Több szempontból is komoly aggodalmat kelthet a Patrióták Európáért frakció soraiban Orbán Viktor bukása. Miközben az Európai Parlament is bekeményítene.
Nemzetközi Félelmetesen drága Trump iráni háborúja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:44
Nagyon sokba kerül a katonai művelet.
Nemzetközi Daniel Freund a Privátbankárnak: „Magyarországnak három hónap alatt kellene három évnyi munkát elvégeznie”
Vámosi Ágoston | 2026. április 29. 18:48
Nem reménytelen a leendő Tisza-kormány küzdelme a Magyarországnak járó több mint tízmilliárd euró RRF-forrásért, de óriási lemaradást kell behoznia az első néhány hónapban. A Privátbankár az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának vezetőjét kérdezte arról Strasbourgban, hogy mire számít az új kormány részéről. 
Nemzetközi Jó hírt közölt Magyar Péter: eredményes volt a tárgyalás Ursula von der Leyennel
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:16
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
Nemzetközi Ursula von der Leyen szerint évekig érezhetjük az iráni konfliktus hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:59
A közel-keleti konfliktus következményei hónapokig, sőt akár évekig is érezhetők lehetnek – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.
Nemzetközi Jóváhagyta az EP az uniós költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:30
Az Európai Parlament szerdán jóváhagyta az Európai Unió 2024-es költségvetésének végrehajtását, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy több tagállamban a jogállamiság romlása veszélyezteti az uniós források megfelelő felhasználását.  
Nemzetközi Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 15:46
Hat kötelezettségszegési eljárás esetében hozott döntést szerdán Magyarországgal szemben az Európai Bizottság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG