3p

A francia parlament csütörtökön egyhangúlag véglegesen elfogadott egy törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi azon nők rehabilitálását, akiket az önkéntes terhességmegszakítás 1975-ös engedélyezése előtt ítéltek el illegális abortusz miatt.

A feministák által üdvözölt szöveg szélesebb körben elismeri, hogy az állam által a „abortuszhoz való hozzáférést, gyakorlást és információt büntető” törvények „alkalmazása sértette a nők egészségvédelmét, szexuális és reproduktív autonómiáját, vagyis a nők jogait”.

A javaslat hozzáteszi, hogy az 1975 előtti törvények „számos halálesethez” vezettek, és „fizikai és erkölcsi szenvedést” okoztak.

A szocialista törvényjavaslatot, amelyet a korábbi nőjogi miniszter, a jelenleg szenátorként tevékenykedő Laurence Rossignol kezdeményezett, márciusban egyhangúlag már elfogadták a szenátusban, a kormány támogatásával, a Nemzetgyűlés csütörtökön szavazott róla.

„Ez a törvény „igazságtétel azért a több ezer életért, amelyeket igazságtalan törvények tettek tönkre” - mondta csütörtökön Aurore Bergé, a nők és férfiak közötti egyenlőségért felelős miniszter, aki beszédében megemlítette saját édesanyja abortuszát is.

„Felelősségünk a rehabilitálás, de mindenekelőtt kötelességünk figyelmeztetni” - tette hozzá, utalva a „nők jogai” elleni támadásokra „világszerte”.

Kárpótolni akarják az illegális abortuszt elkövető nőket
Kárpótolni akarják az illegális abortuszt elkövető nőket
Fotó: DepositPhotos.com

A szöveg emellett egy olyan bizottság létrehozását is előírja, amely elismeri azon nők által elszenvedett kárt, akik abortuszon estek át, és amelynek feladata a tiltott abortuszra kényszerített nők és segítőik „emlékezetének összegyűjtése és átadása”.

A szöveg ugyanakkor nem tartalmaz kártérítési részt a törvény által érintett személyek számára.

„A kártérítés kérdése továbbra is vakfolt ebben a szövegben” - hívta fel a figyelmet Sandra Regol Zöld-párti képviselő. „Nem tehetünk úgy, mintha ez a kérdés nem létezne” – tette hozzá, miközben a Nemzetgyűlés a közelmúltban fogadott egy törvénytervezetet, amely a homoszexualitás miatt korábban elítéltek számára kártérítést ítélt meg.

A „körülmények különbözőek” Aurore Bergé miniszter szerint, mivel a szövegben érintett nők „nem mindegyikét ítélték el”. A törvény által létrehozott bizottság „jobban azonosíthatja az áldozatokat”, és „talán egy későbbi időpontban kártérítéshez is jogot adhat” - tette hozzá.

A törvényt ötven évvel az után a törvény után fogadta el a parlament, amely engedélyezte az önkéntes terhességmegszakítást.

A hivatalos becslések szerint 1870 és a dekriminalizáció között több mint 11 660 embert ítéltek el abortusz gyakorlása vagy igénybevétele miatt.

A feminista szervezetek szerint a törvény elfogadása lehetővé teszi Franciaország számára, hogy „egyértelmű üzenetet küldjön” egy olyan nemzetközi helyzetben, amelyet „a terhességmegszakításhoz való jog elleni egyre növekvő támadások” jellemeznek.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG